Karácsonyi rádiófanatikus
december 24, 2008
Na az van, hogy ugye lakunk mi a hetedik emeleten. És ugye folyamatosan gondunk van a házban lakók csendháborgatásaival. És ma is. Reggel, meg délelőtt, míg takarítottunk, annyira nagyon nem is tűnt fel, mert ment a porszívó és egyebek. De mikor kora délután nekiültünk ebédelni, már hallottuk. Mire végeztünk, még hangosabbra is vették. A vége az volt, hogy tisztán értettük a rádióban a híreket.Olyan angos volt, hogy eltorzult a hang. És ugye ez már gáz és csendháborítás is.
Na anya megkereste a hangforrást. Egy emelettel alattunk, DE A MÁSIK LÉPCSŐHÁZBAN szólt a rádió. Meglett a lakás is, csak a hangot kellett követni. Ez volt a csengőre írva filctollal: Halláskárosult Hülyék. Feltételezem, másoknak is volt gondja a díszes társulattal. Anyu becsengetett, kijött egy nő, anya elmondta neki, hogy áldott Karácsonyt kíván és gratulál az erősítőik kapacitásához, de ha nem szükséges, akkor ne hallgattassák velünk is, mivel mi más irányú érdeklődést képviselünk. A nő úgy megszeppent, hogy viszontboldogkarácsonyt is kívánt. És alkabbra vette. Végre.