Ilyen is kell

január 29, 2009

Miután Afrikában letartóztattak egy kecskét autólopás vádjával, szinte már meg sem lepődöm ezen.

Ami sok…

január 29, 2009

Hihetetlen… nem is tudom, ebben az országban volt-e ilyen eddig. Február egytől szabadságjogainkat erősen korlátozó, gyakorlatilag alkotmányellenes törvényprogramot vezetnek be. Pontos híreket még nem adtak. De lesznek változások. Ugye eddig sem volt szabad vélemény az országban. A hozzászólható cikkeket az internetes médiában úgy moderálják, hogy csak azt engedik megjelenni, ami mindenki számára elfogadható. Már mindegyik média számára. Tehát ami a néphazugság része. Ha valamelyik cikknél több olyan hozzászólás érkezik, ami ellentmond a médiában közvetített “információval”, akkor vagy zárják, vagy törlik is a hozzászólásokat. Tehát addig van jogunk a szabad véleményformálásra, ameddig azonos nézeteket vallunk, mint a hírműsorok szerkesztői, akiket ne is nevezzünk meg, milyen csoportok vezetnek. De a szabad véleményformálást már 2006-ban is erősen láttuk, hogy csak úgy tehetjük meg, ha azt mondjuk, amit akarnak, hogy mondjunk. (Vesd össze Orwell 1984 című filmjének gondolatbűn, illetve az Equilibrium című érzésbűn kifejezésével.) Ugye az ennek ellentmondókat minden korban sajátos nevekkel illették. Ma a fasiszta, rasszista, náci kifejezések a menők. Aki nem velünk az ellenünk mózesi törvény szellemében sütnek bélyegeket csoportokra, amiket nem ismernek, s nem veszik a fáradtságot a megismerésükre, majd ezt addig szajkózzák a tömegeknek, míg be nem eszik. Újabb gratuláció a demokrácia bukásához!
Dobjunk mindehhez egy olyan rendőrséget, ami szintén több, mint politikailag elfogult. És ugye ha nem az van, ami ezt a politikai elfogultságot pártolja, akkor szankciók jönnek.
Bevezették a politikailag korrekt fogalmát, aminek érdekében semmiről nem mondhatjuk, hogy az, ami. A megtesszük, nem vagyunk politikailag korrektek, büntetés jár érte. Ehhez tegyünk hozzá olyan vádpontokat,mint pl. holokamutagadás. Azért is lehet ám 5 évet kapni. Mindezt pedig mindazok mellett, hogy azért vannak ebben az országban olyan csoportok, amik hányattatott sorsukra hivatkozva a megélhetésük érdekében 80 éves néniket ölnek és erőszakolnak meg párszáz pénzekért. Persze tisztelet a sajnos elenyésző számú kivételnek. Ennek a kérdésnek megoldását is csak újabb adományokkal lehet elérni – a politikai “elit” szerint. Ha mást mondok, nem vagyok Pol korrekt, büntetés jár.

Aztán.
Ahogy mennek csődbe a bankok, egyre több mindent kell állni egyre drágábban a hitelfelvevőknek, akiket sújtanak még az áremelések stb., mégis a bankok kapnak milliárdos pénzeket, hogy egyenesbe jöjjenek, nem azok, akik a banknak mondjuk részleteket fizetnek. Nekik csak emelkedő adó és kuss jár. Onnan tudom, hogy éppen átéljük.

És a legújabbak: a médiában ugye eddig közel sem volt sem elfogulatlanság, sem sajtószabadság, pusztán előre gyártott propaganda. Most már a közéletben sem lehet semmi. Az új,csendben hozott törvények között olyanok vannak, mint pl. hogy aki papírgalacsinnal megdob egy általa ellenszenvesnek tűnő politikust, mondjuk egy olyat, aki beismeri: átvertünk, nem kicsit, eddig csak hazudtunk, azt két évig terjedő börtönnel büntethetik. Magyarul: ha kizsebelnek, ünnepeljük meg! Mert ez polkorrekt?  Persze ebben is világelsők vagyunk. Nem olyan, mint a király új ruhája című mese?
Nos, ha feljelentem a felettem hangoskodó kisebbséget, vagy ne adj’ Isten, bejelentést teszek valami gyermekvédelmi cuccnál, akkor azzal sem vagyok polkorrekt, talán még izgatás miatt ejnyét is kapok, de van esélye annak, hogy kisebbik gyermekük súlyos lelki sérülések NÉLKÜL jut el az általános iskoláig. És hogy mondjuk be tudom fejezni a szakdolgozatomat. Talán…

Média-képezte burokban élünk, s eszünkbe sem jut megkérdezni, amit a híradóban látunk, igaz-e, elfogulatlan-e? Látjuk a következményeit. Alapvető dolgokról hibás meggyőződést sugároznak a csatornáink, mert elfogultak. Mást egyszerűen elhallgatnak. Nem kevés, nem lényegtelen dolgokat. Ezúton média-bojkottra hívom minden olvasómat. Ne nézz tévét, ne hallgass rádiót, eleve nyugodtabb is leszel. Ami abból, amit leadnak, fontos, az úgyis eljut hozzád is.
Ne vidd a pénzed nagy bankokba, bár kicsiben sem jó, de nem mernek annyira játszani veled, mint a nagyok.
Lépj ki a hadseregből, mert lassan már csak olyan háborúban vagy jelen, amihez sem neked, sem az országodnak semmi köze (Afganisztán, Irak, lassan jön Irán is) és nem kell a hódító erőket szolgálnod.
Nem kell rasszistának, antiszemitának  – nem a szó mai, hanem a valódi értelmében véve – lenned, de tudd, mi történik.
Ha lehetőséged van rá, akkor próbálj olyan megélhetési formát keresni, amiben a jövedelmed nem néhány kényeskedő pénzfüggőtől függ. Így kerüld a nagy cégeket, amik adatsorként kezelnek, nem emberként.
Kerüld a nagy áruházakat. Sokszor más termékek drágábbak lehetnek, viszont így esélyt teremtesz arra, hogy az árupiacot ne néhány külföldi vállalat szabályozza a hiányteremtés áremelő eszközével. Ha kipusztulnak a kisebb üzletek, hát nézhetünk, milyen árakat kapunk úgy, hogy az a pár üzlet, ami a termékeit még tudja forgalmazni az egyedüli, aki meghatározhatja alapvetődolgok árát.
Próbálj kilépni a függőségi rendszerekből. Ezalatt értem azt, hogy keress alternatív energiaforrásokat, amik már csökkentik a közszolgáltatók által rád dobott terheket. Természetesen ez sok környezetben egyáltalán nem megvalósítható. De gondolj bele abba, hogy ilyen függő viszonyok nélkül egy háromfős család megélhet havi 30ezer pénzből. Példaként jelzem, a múlt havi fűtés és vízmelegítés számlánk több volt ennél az összegnél, pedig nincsen meleg a lakásban – ami egyébként egy őspanel.

És a legfontosabb: el ne hidd, hogy majd az EU kihúz a rosszból. Nem teszi, sőt, ellenkezőleg.

Felháborítónál több, ami itt megy…

Tehetetlenség

január 29, 2009

Valójában szeretem ezt az országot, még ha ezért nem is leszek közkedvelt, pont ezért bántanak bizonyos dolgok. Ezeket a dolgokat a végtelenségig lehet ragozni, kezdve az oktatás lezüllesztésétől – minek bolognai rendszer Magyarországra? – folytatva a rendőri impotencián – “jöjjenek ki, hajnal egykor csendháborítás van.” “Nem a mi jogkörünk.” – egészen odáig, hogy lassan már semmi nem a miénk – lásd: Szent Korona stb. zálogfedezete a pofátlan kamattal kiadott IMF-, vagy ha így jobban tetszik: FED-hitelekre. A mostani személyeskedős kedvenc: a főiskola nem hagyja, hogy végre végezzek, egyszerűen nem megy nekik. Talán ennyire megszerettek? Nem értem, miért nem vehetem fel azt a két tárgyat, amit muszáj. Talán mert a bolognai-rendszer keretei nem engedik meg, hogy a hallgató a pénzéért elvégezze a főiskolát. Ez egyszerűen elképesztő. Persze,még van remény, de hogy a főiskolai tudatlanság és adminisztrációs katasztrófa miatt kelljen átmennem, az megint pofátlan. Ők nem tudják-én fizetek. Talán ez így nincsen rendben. Bár ahogy hallottam, máshol sem jobb. Így hát marad az életemben újra feltámadt nemezelés – a Kedvessel is csináltunk egy kis tolltartót a hétvégén, meg tegnap én is egyet magamnak. Mondjuk az is vicc, hogy nem adhatom el a dolgaimat, ha meg szeretném jogilag elintézni ezt a kérdést, az is vagyonba kerül… akkor, amikor olyanok kapnak ingyen lakást, akik nem ismerik a WC-t sem… Fel vagyok háborodva.

Ellenőrzött társadalom

január 24, 2009

Gilles Deleuze megírta már a Bulldózer című kiadványban elhíresült Utóirat az ellenőrzés társadalmához című munkáját, ami egyértelmű figyelmeztetés volt. Előtte évtizedekkel Ortega szintén erre fordította az erejét, bár úgy vélem, Deleuze írása erősebb volt. Talán csak mert időben közelebb van hozzám. Mindkét filozófus erősen kommunista-ellenes volt. Közös vonás: egyikükre sem figyeltek. Lám, visszakapjuk! Az USA-ban önként jelentkeztek családok arra, hogy frissen született gyermekeiknek chipet ültessenek a karjába, s azon legyenek tárolva az adataik. Ha eddig műholddal lehetett követni embereket, ezután persze még könnyebb lesz. És ez a chip tartalmazná azokat az adatokat, amiket most a zsebünkbe tett igazolványok szolgáltatnak, továbbá később akár bankszámlánk adatait is tárolhatnák, illetve fizikai állapotunkról is jelzést adhatnak az ezt olvasni tudok eszközök számára, így pl. vérnyomás, szívritmus stb. Ezt szeretnék széles körben elterjeszteni. (Mondjuk a hú de nagy demokráciában ez hogy adja meg az egyén szabadsághoz való jogát?) A románok sem gyenge kezdők. Kitalálták, hogy minden telefonhívást és sms-t tárolni köteles minden telefonos szolgáltató egy éven át. Elvileg ezekhez csak különleges bírói engedllyel lehet hozzáférni, viszont jó lehetőséget adhat koncepciós perekhez. Másik részről erősen sérti a szabadságjogokat, arról a paragrafusról nem is beszélve, hogyaszondja különleges bűneset fennállásakor ezen adatok gyorsított eljárással hozzáférhetőek lennének. Persze betiltották a székelyek bicskaviselését is, holott az a fegyverviselési törvényeknek eleget tett, mert egy részeg állat leszúrt egy másikat. Ez ugye megint magával von pár kellemetlen dolgot.
Kicsit az Equilibirumra hajaz az egész, vagy talán még inkább Orwell borzalmas utópiájára, az 1984-re. A két film is sokban hasonlít, mind a kettőt lényegretörőnek és fontosnak tartom. Bár azz 1984-et csak egyszer volt gyomrom megnézni.

Fecskék és gólyák

január 22, 2009

Egy ismerősöm mesélte, aki a DE-n tanul agráron, hogy terepgyakorlaton láttak parti fecskéket. A gyakorlatveztő pedig megkért mindenkit: ne y-nal írják majd a gyakorlati naplóba a nevét a jószágnak. Ismerős megdöbbenve nézett a gyakvezírre, kérdi: tényleg volt, aki íyvy írta? A gyakvezír pedig serényen bólogatott…

Persze, sajnos nem újdonság az, hogy olyanok kerülnek felsőoktatásba, akiknek középiskolából sem kellene elmenniük, főleg nemérettségivel. Pl. Nyíregypusztán több magyaros is panaszkodott már arra, már tanár, hogy a legtöbb magyaros tanárnak készülő hallgató az ábécét sem tudja. Ezúttal ismét exernek tudok igazat adni, aki ovisok között állva, akik a fősulira jöttek, fennhangpn megkérdezte: ide már mindenkit felvesznek?! Másik hasonló jellegű történet itt.

“Minden állami gyermekvédelem s a legtökéletesebb gyermekvédelmi törvények értéktelenek, ha hiányzik a társadalmi lelkiismeret, amelyik egyedül tudja a gyermekvédelmet élõ valósággá tenni.” Dréhr Imre szociálpolitikus, 1929

Kifordult a sarkából…

január 19, 2009

Tudtuk eddig is, de megerősítették újra. Kifordult a sarkából a világ. Amikor a “választott nép” védekező háborújában, melynek során területe nőttön nő, több száz gyermeket öl halomra tömegpusztító fegyverekkel (pl. kazettás- és foszforbombák), s miután egy cseppnyi kis földet teljesen lepusztított, kegyesen kivonul; és mikor egy heteroszexualtiásában erősen megkérdőjelezhető – sőt, nem is csak megkérdőjelezhető, hiszen tudni róla: homokos – felszentelt egyházi tisztségviselő (cölibátus meg náne?) iktatja be és mond imát azért az elnökért, akit a bőrszíne miatt még hatvan éve is jogos lett volna megölniabban az országban, ami most örjöngve ünnepli trónra jutását. Persze ez koránt sem a teljes repertoárja a kifordulásnak, az értékrend eltorzulásának, csak néhány tünete. Van még, bőven. Kapcsoljk csak be a televíziónkat, bármelyik csatárnát, bármikor. Főműsoridőben agymosás, előtte gagyi rajzfilm, utána erőszakhullám, hazudozás és így tovább. Tehát újabb agymosás. Az agymosottakat pedig meg lehet vezetni…

Azt hittem…

január 18, 2009

…ilyen nincsen. De van, méghozzá itt olvasható…

Sírjunk együtt.

Karacsáj világszőnyeg

január 16, 2009

karacsaj2Lett egy kis kellemetlen érzésem, mikor december végén rájöttem, hogy meg kellene írni a szakdolgozatomat… Nekiültem hát, elmolyoltam vele, nagyon lassan haladok, sajns van olyan is, akivel nem tudok beszélni a dolog kapcsán, pedig kellene. Ez van.
Múlt héten kimentem a nádudvari kézműves szakiskola egyik hétvégi foglalkozására (na oda is jelentkezni fogok előbb-utóbb) és beszéltem a nemezműves oktatás vezetőjével, VM-mel. Az országban úgy tudom, ők az egyetlenek, akik népi kismesterségeket hivatalosan oktatnak okj-s végzettséget adva, de persze nem csak a gyakorlatot, hanem az elméletet is. És volt ott egy szőnyeg… a falon… és fekete voolt, rojtos végekkel és fehr mintával… bizony… és számomra nagyon felemelő volt látni, hogy ez egy olyan szőnyeg, ami nem kimondottan díszként szolgál, hanem mintája minden vonalának van értelme. Aki készítette, valamit el akart mesélni. Teljesen megbabonázott. Megtudtam aztán, hogy ez a karacsáj egy nagyon hagyományőrző nép, akik valahogy kiestek a néprajzi kutatások sorából. Bár talán így jártak jól.
Természetesen lefotóztam a képet, látható is itt. Lehet úgy kezelni, mint a sámándobok mintáit, vagy akár még a régi térképeket, hiszen bizonyos értelemben az. Külön érdekes ezután, milyen ésszerű volt a hagyományos gondolkodás… A világ közepe számomra ott van, ahol én vagyok, és igazán viszonyítani is a saját helyzetemhez tudok  legjobban. Persze ma ezt is tagadjuk…
Most a szőnyegen és társain függök… és pötyögök… vég nélkül…

Közép-amerikai rémálom

január 15, 2009

Aki játszott már Shadowrunt, az tudja, hogy a játékban (harmadik évezred eleje) az amerikai kontinenst egy nagy állam uralja. Ez az állam a mai Mexikó, Kanada és az Egyesült Államok összenövése egyetlen nagy állammá, amolyan Amerikai Unión is túllépő dologgá. A dolognak van annyi alapja, hogy már régen susognak hasonlókról, ahogyan arról is, hogy a mexikóiak zöme azokra a helyekre telepszik be az Egyesült Állomkban, ahol régi államuk volt. Utóbbit valamelyest alátámasztják az etnográfiai adatok, bár ezt egyszerűbben indoklom meg: az a része az Állmoknak közelebb van a határhoz. Az előbbi dolog azonban fogósabb…
Most hogy a Barack (őszi? sárga?) lett az USA elnöke, sorra vették a világ háborús és konfliktusos gócpontjait. Nem megerősített források szerint Pakisztánt és Mexikót ugyanarra a lapra írták fel, mint bármelyik pillanatban felbomolható államokat, illetve ezzel kapcsolatban kijelentette az ámérikai hadsereg, hogy kész bevonulni Mexikóba egy esetleges államválság idején, saját belső békéjük megőrizendő. Mondjuk azt nnem értem, miért kell Mexikóban őrizni az USA belső békéjét. A lényeg: mindezt a drogkartellek fenyegető közelségével indokolják.
Nomármost… Végy egy országot, ami kellően szegény. Adj neki kölcsönt, persze magas kamattal, hogy felállhasson, rendet teremthesen a határain belül. Aztán kötelezd az adósság visszefizetésére. Mi fog történni? A fog történni, hogy az adósság viszafizetéséhez az államkincstárnak általában gyarapítania kell a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Ha ezt megteszik, elindul az infláció, mivel új pénzmennyiség került a rendszerbe. Tehát míg egyik részről a nép egyre inkább elszegényedik, addig másik részről még a meglévő pénz értéke is kisebb lesz, tehát a törlesztett részlet nem ér annyit, amennyinek szánták. Ezután újabbb pénzkibocsátás, újabb infláció, újabb szegénység. Az éhező tömegeknek pedig egvan az a tulajdonsága, hogy alternatív megoldásokat keresnek gondjaikra. Mexikóban pl. a drogtermelés jött be, mivel ámérikában eszméletlenül nagy a kerslet a drogokra. Persze rájön mindenki, hogy ha csoportban dolgoznak, akkor gyorsabban, egyszerűbben, nagyobb mennyiségeket tudnak szállítani ráadásul nagyobb az alaptőke is. Viszont mivel fegyveresek vadásznak rájuk, ezért előbb-utóbb bevételükből fegyverekre is költenek. Ezzel átmenetileg csökkentik saját nélkülözéseiket. És már meg is alakult egy drogkartell.
Persze közben a tömeges elszegényedés tovább nő, a pénzromlás miatt az adott állam (jelen esetben Mexikó) adóssága is, aminek a vége az, hogy kereskedelmi embargót vezetnek be, részben a fegyveres drogtermelők, részben a magas adósság miatt. Tehát se ki, se be semmi. Kivárják, míg ami még ment is eddig, az is tönkremenjen, a drogtermelők beivódjannak katonai, rendőri sorok közé, majd feloldják az embargót, de addigra a komoly szegénység mellett már komoly drogkartellek állnak. Mejd ezután közlik, hogy mivell az elnök nem tudja a vérontásokat (bandaháorúk, illetve rendőri felszámoló jellegű intézkedések) megszüntetni, így szét fog hullani, s az USA hadserege kész ÖNVÉDELMI célzattal a helyszínre érkezni.
Nos… gratulálok!