Ellenőrzött társadalom

január 24, 2009

Gilles Deleuze megírta már a Bulldózer című kiadványban elhíresült Utóirat az ellenőrzés társadalmához című munkáját, ami egyértelmű figyelmeztetés volt. Előtte évtizedekkel Ortega szintén erre fordította az erejét, bár úgy vélem, Deleuze írása erősebb volt. Talán csak mert időben közelebb van hozzám. Mindkét filozófus erősen kommunista-ellenes volt. Közös vonás: egyikükre sem figyeltek. Lám, visszakapjuk! Az USA-ban önként jelentkeztek családok arra, hogy frissen született gyermekeiknek chipet ültessenek a karjába, s azon legyenek tárolva az adataik. Ha eddig műholddal lehetett követni embereket, ezután persze még könnyebb lesz. És ez a chip tartalmazná azokat az adatokat, amiket most a zsebünkbe tett igazolványok szolgáltatnak, továbbá később akár bankszámlánk adatait is tárolhatnák, illetve fizikai állapotunkról is jelzést adhatnak az ezt olvasni tudok eszközök számára, így pl. vérnyomás, szívritmus stb. Ezt szeretnék széles körben elterjeszteni. (Mondjuk a hú de nagy demokráciában ez hogy adja meg az egyén szabadsághoz való jogát?) A románok sem gyenge kezdők. Kitalálták, hogy minden telefonhívást és sms-t tárolni köteles minden telefonos szolgáltató egy éven át. Elvileg ezekhez csak különleges bírói engedllyel lehet hozzáférni, viszont jó lehetőséget adhat koncepciós perekhez. Másik részről erősen sérti a szabadságjogokat, arról a paragrafusról nem is beszélve, hogyaszondja különleges bűneset fennállásakor ezen adatok gyorsított eljárással hozzáférhetőek lennének. Persze betiltották a székelyek bicskaviselését is, holott az a fegyverviselési törvényeknek eleget tett, mert egy részeg állat leszúrt egy másikat. Ez ugye megint magával von pár kellemetlen dolgot.
Kicsit az Equilibirumra hajaz az egész, vagy talán még inkább Orwell borzalmas utópiájára, az 1984-re. A két film is sokban hasonlít, mind a kettőt lényegretörőnek és fontosnak tartom. Bár azz 1984-et csak egyszer volt gyomrom megnézni.

2 Responses to “Ellenőrzött társadalom”

  1. sepu Says:

    A FŐ- k számára massza vagyunk. Veszélyes tömeg, mely némi manipulációval könnyen ellenőrizhetővé és kezelhetővé válik.
    És főképp használhatóvá!
    Nem kellett volna reggeliznem, ha alapvető emberi jogokat sértő momentumok bukkannak elő, akkor mindig felfordul a gyomrom tartalma.

  2. elenior Says:

    Ha a fentieknél kisebben gondolkodunk, akkor csak annyit: nincsen jogom se magam, se értékeim, se házam megóvására, mert ha le merem ütni a betörőt, simán beperel testi sértésért, magától meg szép szóra nem várja be a rendőrt.
    Nem csak hányingerem van ezektől, hanem undor, felhőbörödés, miegymás.


Leave a Reply