Hmmm… L.-ékről nem is írtam újabban, pedig van mit. Talán csak nem éri meg a karakterek leütésével járó fáradságot. Mindenesetre alkotnak. Szemezgetek a kedvencek közül:

- Míg a vak srác, a Bécike a szintetizátoron gyakorolja a mulatóst, merthogy ő zenész – bár megjegyzem, amit hallok tőle, azt még én is le tudnám játszani, mivel összesen két hang – addig a sarkukkal verik a ritmust a padlón, ami a mi plafonunk. Közben megy a hőbörgés, hogy ha felkopogok, hogy már megint dübörgünk. No, ebből is van egy határ, amíg jóindulattal tűrni lehet, felmentünk,, és megtudtuk nagy szitkok között L-nagymamától, hogy 31 éve ott laknak és eddig mg senki nem panaszkodott a miatt, hogy a sarkukkal verik a földet. Ezzel két dolog van. Egy: odáig nem jut, hogy ha én verem a plafont, akkor ő hallja, de ha ő veri a másik oldalát, akkor minden híreszteléssel és tudományos vizsgálattal szemben én nagyon is jól hallom. A másik: mikor ideköltöztünk, a lakás már két éve üres volt. Előtte meg egy nagyothalló nyugdíjasé. A többit ki lehet találni. És Bécike is rájöhetne arra, hogy ő nem süket, hanem vak és a vakság elég ritkán okoz olyan halláskárosulást, amitől ennyire kellene bömböltetni azt a szintetizátort, főleg mikor vonyítanak is mellé kórusban, hogy jajdejooohhhooohhhóóóóóóó…

- Másik új: rádióznak, nem gyengén. Valamelyik nap már gyúrtam a galacsindobálásért járó két éves fegyházra mert azt hittem, lent megy valami politikai propaganda, attól zeng a környék. De nem ám! Rádiózott a lelkem. Véleményemet lásd fent: ha már vak, nem biztos, hogy süket, az sem hogy hülye, bár utóbbiban eleve kételkedek, előbbit viszont ha így folytatja, rövidesen esélyesnek tartom.

- És a harmadik új kedvenc: gyanítom, hogy családi szinten lakberendező végzettségre gyúrnak. Máshogy nem is tudom elképzelni annak a beteg mennyiségű bútortologatásnak az okát, amit levágnak. Öcsém arra gyanakszik, hogy valamit csempésznek, azt dugdossák. Majd felkérjük tomkrúzt hogy kiderítse.

- Zárásul a negyedik: valamit rettenetesen szerelnek a lelkemék. Ugye erre nem nagyon lehet szólni – mondjuk egyébként sincsen házirendje a háznak – mert a fúrás-faragás nem büntetendő. De kérdem én,muszáj ezt a déli szieszta idején elkövetni? Meg éjjel tízkor? Na ugye hogy nem! De amit összefúrtak eddig, az alapján arra jutottunk, hogy van a hogyishíják-madár, ami egy fábe vág lyukakat, de mindegyikbe csak egy szem termést, mondjuk makkot tesz, viszont ilyen lyukat csinál a fára ezret is. Gyanítom, hogy L-ék is hasonlóval próbálkoznak. Viszont az is biztos, hogy mindet beszegelik, mert azt is halljuk…

Szóval szeretjük őket egyébként, anya múlthét végén is tett egy látogatást mikor éjjel tizenegykor a mulatósra kelt. Persze ők azt mondják, sosem volt panasz rájuk, mi viszont már beköltözés előtt is csak az ellenkezőjét hallottuk.

Március közepétől viszont újra van kilakoltatás és mi igazán nem szeretnénk, ha őket az ingyenélet  melletti féktelen mulatozásban zavarná az, hogy mi mondjuk tanulnánk, dolgoznánk, pihennénk…

Leave a Reply