Fogas kálvária
március 6, 2009
Miután fény derült arra, hogy az egész városban van összesen egy hely, ahol fogat húznak péntek délután, kiderült az is, hogy nagyon nagy szerencsém volt, mert mikor csalódottan próbáltam elhagyni a rendelőt, egy pasas megállított, mert látta ám, hogy fájok és megérdeklődte, mi bajom van. Elmondtam, ő meg azt, hogy fogorvos, nemsokára már a székben ültem, ő matatott, humorizált, káromkodott. Összességében ötször tört a fogam, de kiszedték, még ha nem is volt egyszerű. Persze küzdöttek vele vagy negyed órát. No most már csak az a kérdés, hogy jót szedett-e ki, mert én egymásikra gyanakodtam, ami néha olyan intuitív jelleggel fájni kezd, de mégsem az jött ki most. Ha kimegy végre az érzéstelenítés, ez is kiderül. Mindenesetre úgy fest, neki volt igaza – köszönöm ezúton is.