In memoriam

1953, június hó 22. napján született meg édesapám. Elszegényedett, de szeretettel teli családból származott. Furcsán, befelé fordulva élte le az életét. Ebben a befelé fordulásban sok szerepe volt annak, hogy úgy vélte, ami az dolga, azzal mást nem kell terhelnie. Cinikus, sokszor vad, merész humorán túl ez is egy jellemző ismertetőjegye volt.

Édesanyámmal 19 évet élt együtt. Eredetileg, mint a tanára ismerte meg, miután sok hercehurca, több irányú próbálkozások után a könnyűipari főiskolát elvégezve tanári pályára állt. Ez a tanársága és a nyomdászat alkották élete gerincét, dea rá jellemző tettvágy ezeken is túlnyúlt. Később, miután állását elveszítette, nem itthon élt, s rövid együtt lakásunknak is vége szakadt, bőrművességbe kezdett. Egy általa készített bőrvért egyszer a lebénulástól mentett meg engem egy fellépésen.

Az utóbbi években albérletről albérletre járt, immár szülővárosában, Sárospatakon.

Szüleit ez elmúlt három évben, ugyanitt veszítette el.

A rá jutó nehézségek között azonban folyton az új terveken dolgozott, nem adta meg magát, s a néha rátörő búskomorság ellenére is folytatta amibe belevágott.

Egészen tegnap délutánig. Délután fél négykor itthagyta ezt a világot. A rohammentő sem tudott segíteni Rajta. A pontos ok egyelőre tisztázatlan, ahogyan sok-sok egyéb is e percben. Ami biztos, hogy a szeretete, a hatalmas szíve egészen az utolsó pillanatig Vele volt, benne volt,s amit lelkiekben elkezdett, azt próbálom folytatni én ezután.

Egy nagyon fontos gondolata, ami mélyen bennem él egyy jó ideje. Mikor együtt laktunk, egy beszélgetés során mondta: „elkezdtem levenni a maszkjaimat, amiket mindenki hord. Érdekelt, mit találok alatta. De minél többet vettem le, annál félelmetesebb lett a csend. Néha azt hittem, ha mindet levetem, megszűnök én is. Azt nem tudom csak, hogy a maszkok alatt semmi marad, vagy ellenkezőleg, minden ott van. Illetve sejtem, de nem éltem át.”

Köszönök mindent, még ha csak most, ezen az úton is.

Áldja Isten Édesapámat!