Hétvégi az-nem( )ez

Április 13, 2009

Hosszadalmas szervezés, tologatás, rendelési és időbeli gubancok után sikerült tető alá hozni az első nemezes kalákánkat a hétvégén. Egy kis tanyára mentünk ki, egy barátom, Pity földjére. Az összes bútor egy franciaágy volt, de sem ez nem ejtett kétségbe, sempedig, hogy wc-ként az erdő csalánmentes részeit használtuk, más nem lévén.

Összességében négyen jöttünk össze, bárez a szám naponta változott, de szabadon élvezhettük a munka szépségét a napsütés kellős közepén. Persze akadtak bőven nehézsgek és bosszantó dolgok, de a legsúlyosabb talán pont a szombati ebéd körül akadt. Ahogy nekiálltam hagymát pucolni, kiderült, hogy se paradicsom, sepaprika nincsen, bár ígérve lett, így abból gazdálkodtam, ami maradt. Az eredmény nevezhetnénk nyugodtan én-féle koleszterinbombának, mivel lényegében a következő történt: hagymával pirult a szalonna, rá pirospaprika, fűszer, egyebek, aztán víz, rizs, kolbász, az egész sűrűre összefőzve. Ízre meglepően jól sikerült dolog volt, de az is tény, hogy a fűszerezés nagyon sokat dobott rajta.

Lényeg viszont az, hogy összejött ez az egész dolog, már érdeklődtek a résztvevők a következő ilyen hétvége ügyében, ami másfél hét múlva lesz esedékes. Most egy kisebb és egy nagyobb tarisznya készült el, legközelebb egy tarisznya és egy tegez jön.

Viszont ha valaki tudja, mivel kell bekenni a ruhánkat ahhoz, hogy ne fogja be a füstszag, szóljon bátran, mert azért lássuk be, jel az, amikor az embert a buszon széles ívben kikerülik…

Az alma és a fája

Április 7, 2009

Kihagytam egy év nemezelést. Nem esett jól. De most, megjött tegnap a rendelt gyapjú, szagát érezve én, akár a boldog eb, ihaj, de még csuhaj is és megyünk majd jól elfelé pénteken és nemezelünk, nem is azolunk, de egy tanyán!

/Értelem on:/ a gépemre megint össszenyaltam valami vírust, hála érte mindenkinek, főleg a fősulis nyomtatós csajnak, aki kacagva közölte a 16gb-s pendriveommal a kezében, hogy ja, egyébként tiszta vírus a gépük! Estére küld a Kedves telepítőt, újrarakjuk, már utálom… Szerintem ez lesz a hobbim, ha így folytatom.

Másrészt azonban furcsa aggodalmak ülnek a buksimon, főként SÁ-val kapcsolatban, aki Berlinben filozofál egy bő hete már.

És le vagyok maradva, festeni kell, meg szakdolgozni, mert tanárom volt szíves két hónap után közölni, hogy egyébként van még munka a dolgozattal. De legalább mondta…

És hogy teljes legyen a kohézió: szeretnék egy macskát, de nincsen szívem panelbe hozni, ám meglehet, hogy biofaluban folytatom napjaimat az ősztől.