Vonulunk felfelé

június 9, 2009

Ezúton szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy heteroszexuális felvonulást szervezek július vége és augusztus közepe között Debrecenben. A pontos időpont még várat magára, ahogyan a felvonulás engedélyeztetése is.

A felvonulás célja kifejezni azt, hogy a természetes emberi szexualitástmég nem váltotta fel teljesen a deviancia, így van esélye annak, hogy húsz év múlva is születnek egészséges gyerekek. Másodlagos cél annak a kifejezése, hogy a férfi-nő kapcsolatok vállalása nem szégyellnivaló, az érzelmi alapú partnerválasztás, illetve a megfelelő védekezés továbbra is alkalmas a nemkívánt gyermekáldás, továbbá a legtöbb nemi úton terjedő betegség elkerülésére.

A program további része egyelőre még várat magára.

Felvonulásunk nem provokatív jellegű, viszont a provokatív meleg büszkeség stb. elensúlyozását szolgálná.

Deviáns elemek a felvonulási csoportban nemkapnak helyet, mivel nekik is megvannak a maguk felvonulásai, ahol érvényesülhetnek. (Fúj, én kirekesztő!)

Várunk minden érdeklődőt. Eddig körülbelül 100 ember van, akire számítunk, de még van idő.

Zárszó a választáshoz

június 9, 2009

Na igazából ezen vagyok kiakadva… Komolyan, már nemérdekel, ki, mi, miért győz. Az érdekel, hogy nyugalom, biztonság lehessen, hogy ne kelljen aggódnom a Páromért, aki a fél életét bringán tölti viszonylag veszélyes közutakon, hogy ne kelljen hetente a rendőrséget hívnom a felettem élő népes fámílija miatt, hogy ne legyen életveszélyes este hat után vonatozni a környékünkön, hogy meg lehessen élni. Ami hozzám eljut, az azt festi le, hogy csak egyre rosszabb az egész. E mellett pedig az ifjabb generációk egyre nemtörődömebbek, így ha felnőnek, Ők is mit tennének? Divattá lett a deviancia, divat a gyűlölet. Nem embernek való ez. De kaptunk ám tanácsot:

„Ha nem tetszik, el lehet menni.” /Gyurcsány Ferenc/

No comment…

Modern Sancho Panza

június 9, 2009

Gondolkoztam rajta, hogy csak tételesen felsorolom és tényleg. Hosszú időszak volt és egy hét múlva nagyon boldog leszek.

Másfél hete volt kedves párommal az első évfordulónk, ami jól telt, de szétáztunk.

Ezen kívül hétfőn államvizsgázok. Na ehhez képest vasárnap délre tudtam befejezni a tételek kidolgozását és meg is kellene tanulni. Ami így jól is hangzik, pedig nem. Lassan kezdek bizonyossá válni a nememet illetően is, viszont  bármikor felsorolok tíz quattrocentós reneszánsz épületet. Múlt éjjel egy gótikus katedrális falazatát építettem álmomban, miközben citáltam magamnak az el nem felejtendő építészeti jellegzetességeket. Kész megváltás leszs letudni ez a dolgot, akár sikerül, akár nem…

Ha megleszek, jöhet a munka. Ha lesz. Ha nem… Inkább nem is gondolok rá.

De a jövő hét más újat is fog hozni. Kifigyelem saját bőrömön is, mi az a Linux. Metmivelhogy van ugye a gépem, ami első szériás Asus Eee-PC, aminek ugye memóriája nem sokkal több van, mint a bakancsomnak, és egyes Linux-verziók vannak annyira kicsik, hogy érdemes legyen kipróbálni őket. Csak egyszer legyek túl azon az államvizsgán…

Okosság II.

június 9, 2009

Hmm… azon gondolkoztam, vajon a nagy pártok mit is kívánhattak egymásnak a kampány elején? Győzzön a jobbik?