Ma( )dár

Ma reggelre virradóan furcsa érzés kerített hatalmába: a madár alig csipergett. Kicsit étvágytalan volt, inni sem nagyon akart, de mikor elengedtük, akkor virgonckodott, aztán egy kis mozgás után csúszott már a kaja is. Elszabadult a konyhában is egy picit és élvezte a repülést. Ezen kívül viszont nagyon sokat ült csendben a hejét a hátára támasztva, csukott szemmel. Kezdett gyanús is lenni a dolog, hogy csendben van, de egy-egy etetéskor mindig megnyugodtunk. Már a tetvei sem jelentkeztek, kiirtotta Magából az egész tetüfamíliát.

Hogy ne legyen egyedül délután, amíg szundítani dőltünk le, behoztuk magunkhoz a szobába. Kiszaéadtam egy kávét lefőzni, akkor még fejét a vállán tartva aludt, aztán mire visszatértem, már hanyatt fekve elpusztult. Valószínűleg valami betegség lehetett a hátterében – fertőtlenítettünk mindent – vagy pedig az, hogy mikor a fészekből kiesett. nagyott koppant és valami baja lett. Végülis, pár napot hozzátettünk az életéhez, kölcsönösen megkedveltük egymást. Hiányzik a csipegése. A kalitkát mindenesetre félreteszem, talált madaraknak.

Csiperke

A Csiperke a csíz tegnapi beceneve lett, aki egészen új dolgokat mutatott nekünk. Zsó rászokott arra, hogy nem a kezében fogja, hanem az ujját nyújtja, madárka arra lép fel, s Zsó a másik ujjával kicsit megfogja a madár lábát, hogy ne tudjon elrepülni. Tegnap a szabadban ezt nagyon élvezte a jószág, már csak a komoly szél miatt is, s nagyon a repülésre apellált. Másrészt már tudjuk egyedül etetni, mert többnyire noszogatás nélkül is elfogadja az ételt-italt, nem kell a csőrét feszegetni. Kajaügyben ráálltunk a szezámmag-köménymag-köles kombinációra és ez bejön Neki. Nagy kajálás után, ha a kezünkben tartjuk, hajlamos félálomba merülni, ha visszatesszük a kalitba, akkor csak a vállához húzza a fejét és félálomban dörmögve csipog. De a tenyerünkről még mindig nem lóg meg, nem is nagyon kísérletezik a dologgal. És nagyon szeret ott lenni, talán a kézmeleg, talán a társaság miatt.

Tegnap volt azért egy meredek húzása. Valahogy átdugta a fejét a kalitka tetején és beszorult két rácselem közé, onnan lógott, de sikerült kiszedni onnan is. Bízom benne, megtanulta, hogy ez Neki sem jó.

Eddig főleg Zsóval ismerkedett, ma inkább etetem én, kíváncsi vagyok, hogy fog viselkedni.

Magyarázat a madárhoz

Ő a csíz.

Csíz News!

Az első napon

Tegnap Barnit – Páromal így becézzük a csízt – levittük edzésre. Kapott egy dobozt, meg vittünk egy kalitkát is. Kint az edzés pihenőiben etettük, hajtogattunk szénából fészket a kalitkába, egy alomszerű szénahalmot kapott az utazódobozba is. Mire kilenc felé hazaértünk, már egyre elfúlóbbak voltak a csipegései, végül el is aludt. Irigylem az alvókáját, mert eddig nem nagyon találtam olyat, amire felkelne.

Könnyen lehet, az utazás, az izgalmak merítették így ki. Érdekes volt, hogy kint a pusztán elengedtük egy kicsit, s nagy meglepetésünkre kiderült, hogy nem csak egyensúlyozásra és az ugrásainak meghosszabbítására használja a szárnyát, hanem tud repülni.  A leghosszabb táv, amit láttam Tőle nagyából nyolc méter volt, az sem magasan. És ezután simán hagtya magát visszatenni a kalitba. Ha visszatesszük, mindig büszkén kihúzza Magát és alig hajlandó lelépni az ujjunkról, mikor viszont kivesszük, nagyon gyorsan az ujjunkra lép.

Reggel hat előtt tíz perccel megunta az alvást, így felkeltünk mi is. Ilyenkor adok hálát annak, hogy a Kedvesemmel kettesben vagyunk itthon most.

Szunya

Ébredés után összevakartuk magunkat, s amíg én a kávémat szürcsöltem, Párom, Zsó elkezdte itatni Barnit. Ezt szemcseppentővel követjük el. No a madár udvariasan nyújtotta is a nyakát, tátotta a csőrét. Iyet csinál etetéskor is néha, sőt, elég ritkán, de előfordul, hogy maga veszi el az ételt – most szezámmagot kap – de nagyobbrészt még mindig tömni kell. Bíztató viszont, hogy már néha kapirgál, s az is, hogy rendkívül otthonosan mozog a kalitban. Tegnap még kereste a kiutat, de ma már nem. A szagunkat viszont annyira megszokta, hogy etetés után akár ki is nyithatjuk a tenyerünket, nem repül el róla, hanem összekucorodik és félálomba merül.

Tűzön és csízen át

Még megvan a jószág, tehát nem csinálhatjuk rosszul. De annyira érdekes számomra amit produkál, olyan újdonságok sülnek ki abból, hogy figyelem, hogy úgy döntöttem, megosztom.

Az első nagyon fontos megfigyelés az volt, hogy van egy sajátos csippanása – körülbelül 3-4 jelentést tudok elkülöníteni abból, amit mond – amivel kaját kér. De miután degeszre etettük – szerencsére kezd kialakulni a táplálkozási reflexe, kezd kapirgálni, nyúl a szemcseppentő felé, tátja a száját, ha adjuk a kaját, de sajnos nem mindig – ugyanúgy folytatta. Kedvesem kivette a kalickából, a tenyerére tette és egyre lazított a fogáson, mígnem teljesen kinyitotta a kezét, s a csíz ott maradt a tenyerén gubbasztva. Eddig ha csak kicsit is lazítottunk, azonnal szökött. Tehát fél nap elég ahhoz, hogy megbízzon bennünk, megszokjon minket. Így viszont ki kellett egészíteni annak a csippanásnak a jelentését, amire eddig azt hittük, hoigy csak kaját kér. Társaságot is kér, biztonságérzetet, s képes elaludni a tenyerünkben.

Az is érdekes, hogy ha leülünk mellé, azonnal felélénkül, de kevesebbett csipog, míg ha csak egy légtérben vagyunk, akkor sem csipog annyit, ha nem éhes, tehát élesek az érzékei, mert gyanítom, egyelőre leginkább a szagunk alapján ismer fel bennünket.

Másodpercenként két kérlelő csippanás=éhes…

Most tehát etetés…

Házicsíz

Az a jó a csízben, hogy este 8-9 között elalszik. Az a rossz, hogy reggel 5-6 körül felkel és enni kér…

…ez pedig úgy kezdődött, hogy Kedvesemmel és egy közös barátunkkal, Pityuval elmentünk jól közöségi életet élni, onnan pedig a főtérre  egy sört meginni. Út közben nagy csipogásra figyeltem fel, megláttam egy ágrólszakadt fiókát a földön. Már a nagy pehelytollai közül csak a fején maradt egy kevés, de egyértelmű, hogy sem repülni nem tud, sem önállóan enni. Ez utóbbi ma reggel derült ki, miután reggel fél hatkor felkeltett, hogy ő márpedig kajás és úgy igazából enne valamit. Kedvesem megfogta, kinyitotta a csőrét. én pedig fogpiszkálóval etettem. Túró rudi túróját kapta. Még ma reggel jön egy kalitka neki, pénteken abban visszük Békésre.

Azért furcsa az, ahogyan felkelt bennünk az utódgondozás ösztöne… Egyet csippant, már keltünk is etetni.

Neve is lett: Barnabás Adalbert, mert csak.

Most még szurkolunk, hogy meglegyen egyedül, amíg a gipszemet bemutatom a balesetin, azon is szurkolunk, hogy ne mondja a doki, hogy rosszul forrtam össze, törni kell. De tán csak meglesz… Indulás előtt nagy etetés, itatás, a többi Barnabáson múlik.

Új kor

Valóban, mivel úgy döntöttem, rendszerfrissítést követek el a számítógépemen, tekintettel picurka memóriájára, figyelembe véve, az 1,7 gigás windózt, meggyőzve érzem magam a Debian részéről. Kicsit járok még utána, de pozitív előérzetem van a dologgal kapcsolatban.

Mondhatni: by, by, windóz, kitoltál velem…

Tá(-)bor, illetve -sör…

Én elmentem táborozni két kézzel, hazajöttem a táborból gipszelnivaló jobb kisujjal…

Tehát edzőtábor… Város tíz km-re, reggeli esőben séta völgyeken át 80% feletti pára mellett, egész napos esők, korrekt napi fladatok (pl. egyik nap nem beszélhettem), rendszeres edzések, zászlószerzőjáték, kisujjtörés, hazavonaton konfliktus pár nemfehérrel, rendőrség… Nagy vonalakban.

Kisebb vonalakban majd akkor, ha tudok gépelni két kézzel.