Tűzön és csízen át

Még megvan a jószág, tehát nem csinálhatjuk rosszul. De annyira érdekes számomra amit produkál, olyan újdonságok sülnek ki abból, hogy figyelem, hogy úgy döntöttem, megosztom.

Az első nagyon fontos megfigyelés az volt, hogy van egy sajátos csippanása – körülbelül 3-4 jelentést tudok elkülöníteni abból, amit mond – amivel kaját kér. De miután degeszre etettük – szerencsére kezd kialakulni a táplálkozási reflexe, kezd kapirgálni, nyúl a szemcseppentő felé, tátja a száját, ha adjuk a kaját, de sajnos nem mindig – ugyanúgy folytatta. Kedvesem kivette a kalickából, a tenyerére tette és egyre lazított a fogáson, mígnem teljesen kinyitotta a kezét, s a csíz ott maradt a tenyerén gubbasztva. Eddig ha csak kicsit is lazítottunk, azonnal szökött. Tehát fél nap elég ahhoz, hogy megbízzon bennünk, megszokjon minket. Így viszont ki kellett egészíteni annak a csippanásnak a jelentését, amire eddig azt hittük, hoigy csak kaját kér. Társaságot is kér, biztonságérzetet, s képes elaludni a tenyerünkben.

Az is érdekes, hogy ha leülünk mellé, azonnal felélénkül, de kevesebbett csipog, míg ha csak egy légtérben vagyunk, akkor sem csipog annyit, ha nem éhes, tehát élesek az érzékei, mert gyanítom, egyelőre leginkább a szagunk alapján ismer fel bennünket.

Másodpercenként két kérlelő csippanás=éhes…

Most tehát etetés…