Furcsa találkozás
október 18, 2009
Már negyedik napja kerestem Ferdinandot, de végül pénteken megtaláltam. Addig munka címén jártam a várost és olyan csodában volt részem, hogy az összes létező csapadékfélét sikerült a nyakamba fogadni. Egyébként is hosszú héten voltam túl, teli balszerencsével, egy céges bulival, egyebekkel. És így futottam bele Ferdinandoba még hétfőn. Egy tangóharmónikán zenélt az utcán, rmmosolygott, visszamosolyogtam, nemsoká már beszélni próbáltunk egymással, több-kevesebb skerrel, bár a mutogatás és a hangutánzó szavak most is jól működtek Mindenesetre összeismerkedtünk, elveszítettük egymást, majd újra találkoztunk és m,egbeszéltük, hétfőn közösen zenélünk majd Debrecenben. Addig is mindenkinek szeretettel ajánlom kiállítását az Incongnitoban.
Szakad a cérna
október 4, 2009
Szakad a cérna, ezen nincsen mit szépíteni. Míg Zsófi itt volt a hétvégén, kicsit elmerengtem dolgokon, de már az Ő felháborodását látni is elég ahhoz, hogy azt mondjam: egyre gyorsuló ütemben tomboljuk végig a pénzvilág utolsó óráit. Nem akarok tt apokaliptikus dolgokkal jönni, de azt az esztelen és féktelen hajhászást, amit most produkál a világ, az állam, a megye, a város vezetősége, azt már nem tudom mire fogni. Gyorsuló ütemben pusztul az élettér, csökkennek a lehetőségek, mintha egy örvény tépne bennünket és egyre mélyebben kerülnénk a belseje felé. Nem véletlen, hogy már egy zredévvel ezelőtt is Káliról nevezték el ezt a kort azok, akik értenek a világho. Káli a hindu mitológia tigrisistennője, aki féktelenül és ok nélkül tombol és pusztít és dühöng. Nem hiszem, hogy csak én gondolom úgy, hogy erre a világkorszakra (nevezik a vas korszakának is) abszolúte ráillik.
Most három hírt csapott pofán komoly erővel. Az első: Izrael nem átallotta kijelenteni, hogy a legutóbbi gázai tömegmészárlása a világ legigazságosabb és legkorrektebb háborúja volt. Teszi persze azután, miután egy komoly jelentés erősen elítélte az egyébként tiltott, emberellenes megmozdulásait, mint pl. civilek foszforbomával lövését, 1400 gyermek és nő lemészárlását, kórházak, iskolák szétlövését. Nem kommentálom ezt a vérlázító pofátlanságot.
A másik: az OMSZ az adóforintokból, azok milliárdjaiból felépített radarrendszer képeit mától nem engedi átvenni egyetlen lapnak sem, csak az OMSZ oldalán tekinthetőek meg, ez pedig finoman zólva is jogellenes, különös tekintettel arra, hogy alig pár éve ltt az OMSZ feladatkörébe felvéve, hogy a tömegtájékoztatást inmgyen és a lehető legbővebben kell eszközölnie a hír-értékű dolgokról. Tehát teszem azt az időjárásról. De mától senki nem adhatja tovább az OMSZ időjárás-adatait. Mert miért is? Mert fizessünk milliárdokat egy radarrendszerre, aminek az eredményeit aztán zsebelik, eladják, híznak rajta? Bízok benne,csuklanak a döntéshozók szülei és minden felmenői egészen az ősegysejtűekig!
A harmadik: Kállai László cigány jogvédő cigánymeneet szervez Pöstországba, a Hősök terére. Csak hogy képben legyünk, nem is oly rég a homik vonultak, aztán a heteróknak megtiltották, mert akadályozzák a forgalmat. Most mennek a cigányok. Aha… Értem. Mert ők nem félelemkeltőek? Mert teszem azt, a Gárdának ezért tiltották. Na de a slusszpoén, hogy miértmennek. Ezt egy az egyben másolom. Ha csak én lepődök meg és kérdem a fejemetfogva, hogy hol élnek ezek, akkor oké, én vagyok a hülye, de nem hiszem, hogy ez így van. Tehát a vonulás okai: