Kihagytam egy év nemezelést. Nem esett jól. De most, megjött tegnap a rendelt gyapjú, szagát érezve én, akár a boldog eb, ihaj, de még csuhaj is és megyünk majd jól elfelé pénteken és nemezelünk, nem is azolunk, de egy tanyán!

/Értelem on:/ a gépemre megint össszenyaltam valami vírust, hála érte mindenkinek, főleg a fősulis nyomtatós csajnak, aki kacagva közölte a 16gb-s pendriveommal a kezében, hogy ja, egyébként tiszta vírus a gépük! Estére küld a Kedves telepítőt, újrarakjuk, már utálom… Szerintem ez lesz a hobbim, ha így folytatom.

Másrészt azonban furcsa aggodalmak ülnek a buksimon, főként SÁ-val kapcsolatban, aki Berlinben filozofál egy bő hete már.

És le vagyok maradva, festeni kell, meg szakdolgozni, mert tanárom volt szíves két hónap után közölni, hogy egyébként van még munka a dolgozattal. De legalább mondta…

És hogy teljes legyen a kohézió: szeretnék egy macskát, de nincsen szívem panelbe hozni, ám meglehet, hogy biofaluban folytatom napjaimat az ősztől.

Nap

Ugye az ígéret  szép szó. És ígértem, hogy az új sorozatról, amit festek, küldök képet. Íme az első darab.

Valójában szeretem ezt az országot, még ha ezért nem is leszek közkedvelt, pont ezért bántanak bizonyos dolgok. Ezeket a dolgokat a végtelenségig lehet ragozni, kezdve az oktatás lezüllesztésétől – minek bolognai rendszer Magyarországra? – folytatva a rendőri impotencián – “jöjjenek ki, hajnal egykor csendháborítás van.” “Nem a mi jogkörünk.” – egészen odáig, hogy lassan már semmi nem a miénk – lásd: Szent Korona stb. zálogfedezete a pofátlan kamattal kiadott IMF-, vagy ha így jobban tetszik: FED-hitelekre. A mostani személyeskedős kedvenc: a főiskola nem hagyja, hogy végre végezzek, egyszerűen nem megy nekik. Talán ennyire megszerettek? Nem értem, miért nem vehetem fel azt a két tárgyat, amit muszáj. Talán mert a bolognai-rendszer keretei nem engedik meg, hogy a hallgató a pénzéért elvégezze a főiskolát. Ez egyszerűen elképesztő. Persze,még van remény, de hogy a főiskolai tudatlanság és adminisztrációs katasztrófa miatt kelljen átmennem, az megint pofátlan. Ők nem tudják-én fizetek. Talán ez így nincsen rendben. Bár ahogy hallottam, máshol sem jobb. Így hát marad az életemben újra feltámadt nemezelés – a Kedvessel is csináltunk egy kis tolltartót a hétvégén, meg tegnap én is egyet magamnak. Mondjuk az is vicc, hogy nem adhatom el a dolgaimat, ha meg szeretném jogilag elintézni ezt a kérdést, az is vagyonba kerül… akkor, amikor olyanok kapnak ingyen lakást, akik nem ismerik a WC-t sem… Fel vagyok háborodva.

Egy ismerősöm mesélte, aki a DE-n tanul agráron, hogy terepgyakorlaton láttak parti fecskéket. A gyakorlatveztő pedig megkért mindenkit: ne y-nal írják majd a gyakorlati naplóba a nevét a jószágnak. Ismerős megdöbbenve nézett a gyakvezírre, kérdi: tényleg volt, aki íyvy írta? A gyakvezír pedig serényen bólogatott…

Persze, sajnos nem újdonság az, hogy olyanok kerülnek felsőoktatásba, akiknek középiskolából sem kellene elmenniük, főleg nemérettségivel. Pl. Nyíregypusztán több magyaros is panaszkodott már arra, már tanár, hogy a legtöbb magyaros tanárnak készülő hallgató az ábécét sem tudja. Ezúttal ismét exernek tudok igazat adni, aki ovisok között állva, akik a fősulira jöttek, fennhangpn megkérdezte: ide már mindenkit felvesznek?! Másik hasonló jellegű történet itt.

Lett egy kis kellemetlen érzésem, mikor december végén rájöttem, hogy meg kellene írni a szakdolgozatomat… Nekiültem hát, elmolyoltam vele, nagyon lassan haladok, sajns van olyan is, akivel nem tudok beszélni a dolog kapcsán, pedig kellene. Ez van.
Múlt héten kimentem a nádudvari kézműves szakiskola egyik hétvégi foglalkozására (na oda is jelentkezni fogok előbb-utóbb) és beszéltem a nemezműves oktatás vezetőjével, VM-mel. Az országban úgy tudom, ők az egyetlenek, akik népi kismesterségeket hivatalosan oktatnak okj-s végzettséget adva, de persze nem csak a gyakorlatot, hanem az elméletet is. És volt ott egy szőnyeg… a falon… és fekete voolt, rojtos végekkel és fehr mintával… bizony… és számomra nagyon felemelő volt látni, hogy ez egy olyan szőnyeg, ami nem kimondottan díszként szolgál, hanem mintája minden vonalának van értelme. Aki készítette, valamit el akart mesélni. Teljesen megbabonázott. Megtudtam aztán, hogy ez a karacsáj egy nagyon hagyományőrző nép, akik valahogy kiestek a néprajzi kutatások sorából. Bár talán így jártak jól.
Természetesen lefotóztam a képet, látható is itt. Lehet úgy kezelni, mint a sámándobok mintáit, vagy akár még a régi térképeket, hiszen bizonyos értelemben az. Külön érdekes ezután, milyen ésszerű volt a hagyományos gondolkodás… A világ közepe számomra ott van, ahol én vagyok, és igazán viszonyítani is a saját helyzetemhez tudok  legjobban. Persze ma ezt is tagadjuk…
Most a szőnyegen és társain függök… és pötyögök… vég nélkül…