Szakad a cérna
október 4, 2009
Szakad a cérna, ezen nincsen mit szépíteni. Míg Zsófi itt volt a hétvégén, kicsit elmerengtem dolgokon, de már az Ő felháborodását látni is elég ahhoz, hogy azt mondjam: egyre gyorsuló ütemben tomboljuk végig a pénzvilág utolsó óráit. Nem akarok tt apokaliptikus dolgokkal jönni, de azt az esztelen és féktelen hajhászást, amit most produkál a világ, az állam, a megye, a város vezetősége, azt már nem tudom mire fogni. Gyorsuló ütemben pusztul az élettér, csökkennek a lehetőségek, mintha egy örvény tépne bennünket és egyre mélyebben kerülnénk a belseje felé. Nem véletlen, hogy már egy zredévvel ezelőtt is Káliról nevezték el ezt a kort azok, akik értenek a világho. Káli a hindu mitológia tigrisistennője, aki féktelenül és ok nélkül tombol és pusztít és dühöng. Nem hiszem, hogy csak én gondolom úgy, hogy erre a világkorszakra (nevezik a vas korszakának is) abszolúte ráillik.
Most három hírt csapott pofán komoly erővel. Az első: Izrael nem átallotta kijelenteni, hogy a legutóbbi gázai tömegmészárlása a világ legigazságosabb és legkorrektebb háborúja volt. Teszi persze azután, miután egy komoly jelentés erősen elítélte az egyébként tiltott, emberellenes megmozdulásait, mint pl. civilek foszforbomával lövését, 1400 gyermek és nő lemészárlását, kórházak, iskolák szétlövését. Nem kommentálom ezt a vérlázító pofátlanságot.
A másik: az OMSZ az adóforintokból, azok milliárdjaiból felépített radarrendszer képeit mától nem engedi átvenni egyetlen lapnak sem, csak az OMSZ oldalán tekinthetőek meg, ez pedig finoman zólva is jogellenes, különös tekintettel arra, hogy alig pár éve ltt az OMSZ feladatkörébe felvéve, hogy a tömegtájékoztatást inmgyen és a lehető legbővebben kell eszközölnie a hír-értékű dolgokról. Tehát teszem azt az időjárásról. De mától senki nem adhatja tovább az OMSZ időjárás-adatait. Mert miért is? Mert fizessünk milliárdokat egy radarrendszerre, aminek az eredményeit aztán zsebelik, eladják, híznak rajta? Bízok benne,csuklanak a döntéshozók szülei és minden felmenői egészen az ősegysejtűekig!
A harmadik: Kállai László cigány jogvédő cigánymeneet szervez Pöstországba, a Hősök terére. Csak hogy képben legyünk, nem is oly rég a homik vonultak, aztán a heteróknak megtiltották, mert akadályozzák a forgalmat. Most mennek a cigányok. Aha… Értem. Mert ők nem félelemkeltőek? Mert teszem azt, a Gárdának ezért tiltották. Na de a slusszpoén, hogy miértmennek. Ezt egy az egyben másolom. Ha csak én lepődök meg és kérdem a fejemetfogva, hogy hol élnek ezek, akkor oké, én vagyok a hülye, de nem hiszem, hogy ez így van. Tehát a vonulás okai:
Néhány új dolog
Szeptember 29, 2009
Két újdonság is várható most a blogon.
Először is helyet adok a Vadlúdnak, aki messzire szárnyallt és embertelen helyzetekben keresi az emberséget. Ír majd talán, hátha…
Másik részről ma végleg elszakadt a cérna. Korábban is írtam L-ékről, de ma bezárták az ajtó az értelem irányában, így nem csak a vad húzásaikról ejtek szót, hanem úgy alapvetően. Ennek oka egyszerű. Miután egyeztettünk, hogy zenész csemetéjük gyakoroljon tíz és dél közt, illetve délután három és négy között, azután ezen időben dübörög a mulatós, ezen kívül is dübörög a mulatós, szemetüket az erkélyünkre hajítják, nem lehet velük beszélni, mert azonnal agresszív módon robbannak, öcsémet már egyszer megfenyegették, mikor annyit kért, hogy halkítsanak, a rendőrség pedig mindezeket nagy ívből… Nos mindezek után, meg az után, hogy ezek az ember-alattiak másfél év alatt köszönni sem tanultak meg, ma egyikük öcsém után szólt, hogy köszönni tud-e. Öcsém válaszolt: minek? Nos, erre kezdtek fenyegetőzni. Innentől kezdve pedig se bocsánat, se megértés. Mi megtettünk mindent annak érdekében, hogy normálisan élhessünk, nem rajtunk múlott. Innentől terítünk, innentől nem mi, mjd a rendőrség megy fel beszélni velük és pont. És mielőtt bárki az orromra koppint, hogy cigányozni fogok, jelzem, egy másik cigány család nagyon is normálisan él itt a házban és egyenesen kedvelem őket.
Na, nagyon felhúzott a dolog!
Eredmények
augusztus 31, 2009
A minap egy cimborámmal összeültünk meghányni és megvetni az let nagy dolgait, pontosabban a sajátunkét, amolyan felsorolás formájában összegezve eddig elért eredményeinket, ahogyan teszik ezt a férfiak együtt, mióta világ a világ – tehát túl a harmadik sörön. Éppen ezért is nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy e rövid kis párbeszéd szószerint ekképp hangzott el, de a lényegi tartalom tuti stimmel. Valahogy így volt:
Én: van egy felsőfokú végzettségem, egy asztrológiai végzettségem, amit levelezőn szereztem.
-Nekem meg baromi jól fizető állásom! – szólott Ő.
Itt vége is szakadt…
Egy intelligens megnyilvánulás
augusztus 14, 2009
Olvasok, egy blogot, hogy melyiket, azt nem mondom meg, ne nőjön még jobban az olvasottsága, így is próbáljuk bojkottálni a kommenteket…
Na ezen a blogon orrvérzésig megy az uszítás, egyebek, véresszájú megmondóemberek segedelmével, akik nem az idén barnultak, de az összintelligenciájuk talán már felér egy hónapos zokniba csomagolt féltégláéval. Nos, tehát ezen a blogon olvastam egy rendkívül magvas gondolatot, amit gondoltam, megosztok veletek is. Én azért szolídan vinnyogtam a röhögéstől:
“nem hadjuk érvényesülni az ostoba bunkókat”
Sic! És ezekkel az ilyenféle gondolatokkal egy elég nagy hírportál azonosul…
T-boy
augusztus 12, 2009
Természetesen a címnek semmi köze hímnemű sorstársainkhoz, de ez így is van jól, hiszen nyelvészetileg a tündibündi nyelv logikáját követve a cím helyes így is!
Tehát engedélyezni kellene a tündibündi nyelvvizsgát, mint műnyelvet, mint ugye az eszperantót is, hiszen egyik részről nem hozzáértő fül számára érthetetlen, másrészt írásképében a cirill betűktől a kínai karaktereken át a görög írásjelek óvása mellett egészen a pillangókig minden megtalálható, s ha megmutatom az xp karaktertáblájának, az hangosan sírva rendszerösszeomláshoz, fatal error-jelzésekhez vezet.
Ez a nyelv maga a csoda. Inkább maga a csoda, hogy van, aki érti. Élőszóban viszont még csak hagyján a leíráshoz képest…
Néhány kedvenc példa, természetesen megfejtéssel együtt:
-csörizd meg a mobcsi telcsim, vagy külsizz egy üzcsit-kérlek, próbálj meg elérni a mobiltelefonon keresztül, s ha nem tudom felvenni, írd meg számomra magvas gondolataidat egy rövid szöveges üzenet formájában. (Ezen majdnem elsírtam magam, mikor meghallottam…)
-narisaripalimali-narancssárgo dobozos Pall Mall cigaretta
-partyfecske-ez egy egyetemi zh-ból van… nem kommentálom
-♥ εϊз k|nGu$ ; Chipy
—> by: Lackó εϊз ♥-ez egy becenév…
-ςşαьί-szintén becenév
♥ღBetyღCicatappancsღKiscsillagღ♥-ismét egy becenév
-nem is min1 lényeg ha Bajjjjjjcát szeretiii
-na ezt fejtsd meg!
-láw láw-vonzódom Önhöz
-De szerizlek =-)-jelentése ugyanaz, mint a láw láw-nak
Egyébként érdemes megfigyelni e nyelv revolúcióját is, ahogyan a -csi-zésből indult, majd a cs hangot elhagyta, tehát nem narcsisalcsipalcsimalcsi, hanem narisaripalimali lett…
Komolyan, erre mit lehet mondani? Már azon túl, hogy ha magyart tanítanék a zokogógörcs mindennapos vendég lenne nálam?
Merle és a kollektív lélektan
augusztus 12, 2009
A nagy embercsoportok talán már az öntudat pillanatától kezdve közösségeket összefogó (sokszor őrület-szerű) áramlatokkal sodródnak. Ennek szerintem két oka van. Az egyik a valahová tartozás igénye, míg a másik a közös ellenségkép kreálása, amely nélkül a legtöbb eszmei irányzat széthullik, tehát lehetőséget kap a valahová tartozás megszűnése is. Hogy miért kell társasként élni, arra több válasz is lehet, de talán a legfájóbb a lustaság. Az új eszmei irányzatokban ez a lustaság teszi a “nép választott képviselőjét” szinte zsarnoki hatalommal bíró személlyé. És persze a nem megválasztottakat is, hiszen így a gondolkodás felelősségét átruházhatjuk másra, aki megmondhatja, milyen tömegpszichózist kell követnünk, milyen mosószerrel lesz patyolattiszta a fiunk saras pólócskája, melyik ételektől fogunk lefogyni és így tovább. Természetesen a moddelleknek esetleg csak a külseje változik, de már abban is azonosak, hogy az eddigi rendszert tekintik ellenségnek. Tehát az ellenségkép adott, de sokszor a múltban van az ellenség, tehát aktuálisnak nem mondható. Most éppen a terrorizmust gyűlöljük, mert azt kell gyűlölnünk, meg a spanyol-származék államokat, hiszen gazdaságilag ez a gyűlölet alapozhat meg egy olyan háborút, aminek a gazdasági tétje hatalmas. Nem kell zseninek lenni, hogy tudjuk, Irán nagy eséllyel pár éven belül háborúba csöppen, mert a demokráciát védelmező, vagy az üldözött államok olyan nagy globális egyenjogúságra törekednek, hogy nem engedik meg számukra azt, amit maguk is megtesznek, még akkor sem, ha Irán ezzel embermilliók életét próbálja könnyíteni. Persze, Irán sem szentek gyülekezete.
Hogy a média a közvélemény formálásában hogyan alakítja nézeteit, az pedig ezek függvénye, így lehet a hős kapitalistából egyik napról a másikra mocskos hazaáruló spicli. Mindennek pedig szabad folyást biztosít az agyonszórakoztatás társadalmának minden technikai vívmánya. Csak egy jellemző példa: a Tonkin-incidens, ami kirobbantotta a vietnámi háborút, majd kiderült, hogy igazából nem is volt olyan. Vagy az Irakra mért megelőző csapás, ami után kiderült, hogy tényleg nem volt atombombájuk…
Ugyan nem szoktam könyvajánlókat írni túl gyakran, mert próbálok nagyon erősen rostálni, de Merle írásai nem csak rendkívül olvasmányosak, hanem a fenti kérdésekkel, a manipulált és a csak részben manipulált, vagy egynesen ellen-manipulált tömegek lélektanával ugyanúgy foglalkozik, mint az egyén gondolataival, mindezt pedig a tudományos fantasztikum világába szinte észrevétlenül átcsúszó tudományossággal köríti. Külön kiemelném a Védett férfiakat, illetve az Állati elméket, amelyek a fenti kis megjegyzésemhez szorosan kapcsolódnak, vagy pedig A szigetet, ami a bennünk élő hiedelmek, előítéletek mélységét taglalja, az azok felett való átlépés nehézségeit. Mindezek pedig azért fontosak, mert a mai őrület talán sok. Nem akarok apokaliptikus prófétát játszani, de a tömegrettegés és a tömeghisztéria, az uszítás egyre töményebben és vészesebben jelenik meg. Persze lehet, hogy én látom rosszul ezt is.
Jó olvasást!
Azt mondták…
június 11, 2009
“Azt mondtátok nekünk hogy lesz politikai közösség, amelyben lesz szolidaritás, de amelyben mindenki megszólal. Ehelyett álparlamentet adtatok nekünk, kereskedelmi tévét, slágerrádiót, mácsó női magazinokat.” •”Azt mondtátok, hogy a hazánk független lesz, egyenlő más népek hazájával, hazáival” E helyett azt látjuk, hogy nemzetközi pénzügyi intézmények irányítanak bennünket, amelyek vezetőit senki nem választotta, s amelyekben az erős nemzetek erős uralkodó osztályai diktálnak. Kelet-Európa tele van amerikai és NATO-támasz-pontokkal, bár a népek nem akarták őket, háborúzunk Afganisztánban és Irakban, bár népünk, népeink ezt nem akarják. Azt mondtátok, a demokrácia: népakarat. Ez nép-akarat?” •”Azt mondtátok, a szabadság fölhozza és érvényesíti a tehetséget, ehelyett államunk vezetői többnyire korrupt, arrogáns, rosszul öltözött idióták. Újságjaink legtöbb szövege magyartalan, nyelvtani és helyesírási hibákkal teli, gyáva vakogás. Legjobb íróink és legjobb gondolkodóink vállukat vonogatják, ajkukat biggyesztik, nya-fognak és legyintgetnek, s csak akkor jönnek tűzbe, ha bennünket szidhatnak (meg egymás édesanyját).”
Nem tudom, kié az idézet.
Tíz vágyálom
március 3, 2009
Mert Exer olyan szépen kért, összeírom én is:
- környezettudatos létezés
- globális szintű, energia-alapú társadalmi berendezkedés
- a nemi identitás és szerepek helyreállítása
- irígység, kapzsiság, gyűlölködés likvidálása az emberi fajból (igen, csak az ember öl ok nélkül)
- hegyi telek kicsi házzal, kézműves megélhetéssel a világ végén, a sarkon jobbra
- globális mértékű “ember vagyok elsősorban, nem olasz, román, kínai stb.”-tudat kialakítása
- csendes, békés, biztonságos élet
- az élethosszig tartó tanulás tényleges megoldása
- az emberi nem testi-lelki-szellemi képességeinek kiaknázása, ismerete
- hosszabb vándorlásokra és azok túlélésére lehetőség, illetve esély
Én így érzem. Bár tény, hogy ehhez is lehet még hozzárakni…
Bajosan
február 13, 2009
Végre valahára hosszú hónapok után sikerült összehozni Békéscsabán is az edzést. Tettük ezt izomláztól vonyítva múlt hétvégén, mindkét nap, de jó volt. Ha kicsit többen lenne a csoport, jobban is élveznék a dolgot, de majd májusban jól reklámozunk, addig csak tanulnak. Azonban abba a helyzetbe kerültem, hogy se munka, se pénz… Merthogy: amihez értek is csinálnám is, ahhoz vállalkozói kell valamilyen formában, ami járulékokkal jár, ami nem baj, csak az, hogy egy piackeresés nem havi százezres bevételekkel kezdődik és valahogy nincsen párszázezer mozgótőkém ahhoz, hogy csak úgy lazán fizessem a megfelelő mennyiségű illetékeket, amíg be nem indul a dolog. Fogalmazzunk óvatosan: első 1-2 hónapban örülök ha annyit tudok keresni, mint amennyi az illeték, de ezért meg kell dolgozni. Így egyelőre várom, hogy visszajelezzenek a bábszínházból, hátha ott meglesz a munka. Mindenesetre kezd összeállni a műhelyünk. A hely megvan, emberek, érdeklődők, pártolók vannak, még ki kell deríteni, hogy vajon miként is működik, ha a gyapjút íjfával lazítjuk, aztán már csak két dolog kell: gyapjú és jó idő, mivel minden gyapjúmunkát a szabadban tudunk csak végezni. Ha pedig már ide eljutunk, megvendégelem magam egy takaróval. Olyat még úgysem csináltam. Tervek vannak, orrvérzésig, úgyhogy örülök. Ami pedig mindezeket a politizálós hangoskodásokat illeti: mindenki tudja, hogy baj van, mindenhol. Megoldani nagyon kevesen tudnák, úgy vélem, mivel átléptünk egy határt. Egyre nehezebb is volna mondjuk a légszennyezésről nemzeti léptékben gondolkodni, a globális léptékű értékelhető lépésekre pedig az sanda gyanúm, nagyon sokat kell még várni. Bajom leginkább azokkal van, akik ugrasztanak, uszítanak folyamatosan. Talán fontosabb is volna pl. az afgánok legyakásánál, ha azzal foglalkoznának évente sokmilliárd pénzért, hogy össztársadalmi jólétet próbáljanak kialakítani. Számomra a kapitalizmus ennek az útjába van, ráadásul be is bizonyította a monetáris forma, hogy csak viszálykeltésre alkalmas, a valós gondokat eltakarja. Én viszont érzem a nyakamon, hogy míg pár éve jólesett a Napsütés, addigra most már éget, perzsel. Vékonyodik az ózon. Véleményem szerint ha így folytatjuk, mi leszünk az egyetlen bolygó, ahol eldönthetjük: megfulladunk vagy megsülünk? És minden baj mellett ezt sem kellene elfelejteni.
Ami sok…
január 29, 2009
Hihetetlen… nem is tudom, ebben az országban volt-e ilyen eddig. Február egytől szabadságjogainkat erősen korlátozó, gyakorlatilag alkotmányellenes törvényprogramot vezetnek be. Pontos híreket még nem adtak. De lesznek változások. Ugye eddig sem volt szabad vélemény az országban. A hozzászólható cikkeket az internetes médiában úgy moderálják, hogy csak azt engedik megjelenni, ami mindenki számára elfogadható. Már mindegyik média számára. Tehát ami a néphazugság része. Ha valamelyik cikknél több olyan hozzászólás érkezik, ami ellentmond a médiában közvetített “információval”, akkor vagy zárják, vagy törlik is a hozzászólásokat. Tehát addig van jogunk a szabad véleményformálásra, ameddig azonos nézeteket vallunk, mint a hírműsorok szerkesztői, akiket ne is nevezzünk meg, milyen csoportok vezetnek. De a szabad véleményformálást már 2006-ban is erősen láttuk, hogy csak úgy tehetjük meg, ha azt mondjuk, amit akarnak, hogy mondjunk. (Vesd össze Orwell 1984 című filmjének gondolatbűn, illetve az Equilibrium című érzésbűn kifejezésével.) Ugye az ennek ellentmondókat minden korban sajátos nevekkel illették. Ma a fasiszta, rasszista, náci kifejezések a menők. Aki nem velünk az ellenünk mózesi törvény szellemében sütnek bélyegeket csoportokra, amiket nem ismernek, s nem veszik a fáradtságot a megismerésükre, majd ezt addig szajkózzák a tömegeknek, míg be nem eszik. Újabb gratuláció a demokrácia bukásához!
Dobjunk mindehhez egy olyan rendőrséget, ami szintén több, mint politikailag elfogult. És ugye ha nem az van, ami ezt a politikai elfogultságot pártolja, akkor szankciók jönnek.
Bevezették a politikailag korrekt fogalmát, aminek érdekében semmiről nem mondhatjuk, hogy az, ami. A megtesszük, nem vagyunk politikailag korrektek, büntetés jár érte. Ehhez tegyünk hozzá olyan vádpontokat,mint pl. holokamutagadás. Azért is lehet ám 5 évet kapni. Mindezt pedig mindazok mellett, hogy azért vannak ebben az országban olyan csoportok, amik hányattatott sorsukra hivatkozva a megélhetésük érdekében 80 éves néniket ölnek és erőszakolnak meg párszáz pénzekért. Persze tisztelet a sajnos elenyésző számú kivételnek. Ennek a kérdésnek megoldását is csak újabb adományokkal lehet elérni – a politikai “elit” szerint. Ha mást mondok, nem vagyok Pol korrekt, büntetés jár.
Aztán.
Ahogy mennek csődbe a bankok, egyre több mindent kell állni egyre drágábban a hitelfelvevőknek, akiket sújtanak még az áremelések stb., mégis a bankok kapnak milliárdos pénzeket, hogy egyenesbe jöjjenek, nem azok, akik a banknak mondjuk részleteket fizetnek. Nekik csak emelkedő adó és kuss jár. Onnan tudom, hogy éppen átéljük.
És a legújabbak: a médiában ugye eddig közel sem volt sem elfogulatlanság, sem sajtószabadság, pusztán előre gyártott propaganda. Most már a közéletben sem lehet semmi. Az új,csendben hozott törvények között olyanok vannak, mint pl. hogy aki papírgalacsinnal megdob egy általa ellenszenvesnek tűnő politikust, mondjuk egy olyat, aki beismeri: átvertünk, nem kicsit, eddig csak hazudtunk, azt két évig terjedő börtönnel büntethetik. Magyarul: ha kizsebelnek, ünnepeljük meg! Mert ez polkorrekt? Persze ebben is világelsők vagyunk. Nem olyan, mint a király új ruhája című mese?
Nos, ha feljelentem a felettem hangoskodó kisebbséget, vagy ne adj’ Isten, bejelentést teszek valami gyermekvédelmi cuccnál, akkor azzal sem vagyok polkorrekt, talán még izgatás miatt ejnyét is kapok, de van esélye annak, hogy kisebbik gyermekük súlyos lelki sérülések NÉLKÜL jut el az általános iskoláig. És hogy mondjuk be tudom fejezni a szakdolgozatomat. Talán…
Média-képezte burokban élünk, s eszünkbe sem jut megkérdezni, amit a híradóban látunk, igaz-e, elfogulatlan-e? Látjuk a következményeit. Alapvető dolgokról hibás meggyőződést sugároznak a csatornáink, mert elfogultak. Mást egyszerűen elhallgatnak. Nem kevés, nem lényegtelen dolgokat. Ezúton média-bojkottra hívom minden olvasómat. Ne nézz tévét, ne hallgass rádiót, eleve nyugodtabb is leszel. Ami abból, amit leadnak, fontos, az úgyis eljut hozzád is.
Ne vidd a pénzed nagy bankokba, bár kicsiben sem jó, de nem mernek annyira játszani veled, mint a nagyok.
Lépj ki a hadseregből, mert lassan már csak olyan háborúban vagy jelen, amihez sem neked, sem az országodnak semmi köze (Afganisztán, Irak, lassan jön Irán is) és nem kell a hódító erőket szolgálnod.
Nem kell rasszistának, antiszemitának – nem a szó mai, hanem a valódi értelmében véve – lenned, de tudd, mi történik.
Ha lehetőséged van rá, akkor próbálj olyan megélhetési formát keresni, amiben a jövedelmed nem néhány kényeskedő pénzfüggőtől függ. Így kerüld a nagy cégeket, amik adatsorként kezelnek, nem emberként.
Kerüld a nagy áruházakat. Sokszor más termékek drágábbak lehetnek, viszont így esélyt teremtesz arra, hogy az árupiacot ne néhány külföldi vállalat szabályozza a hiányteremtés áremelő eszközével. Ha kipusztulnak a kisebb üzletek, hát nézhetünk, milyen árakat kapunk úgy, hogy az a pár üzlet, ami a termékeit még tudja forgalmazni az egyedüli, aki meghatározhatja alapvetődolgok árát.
Próbálj kilépni a függőségi rendszerekből. Ezalatt értem azt, hogy keress alternatív energiaforrásokat, amik már csökkentik a közszolgáltatók által rád dobott terheket. Természetesen ez sok környezetben egyáltalán nem megvalósítható. De gondolj bele abba, hogy ilyen függő viszonyok nélkül egy háromfős család megélhet havi 30ezer pénzből. Példaként jelzem, a múlt havi fűtés és vízmelegítés számlánk több volt ennél az összegnél, pedig nincsen meleg a lakásban – ami egyébként egy őspanel.
És a legfontosabb: el ne hidd, hogy majd az EU kihúz a rosszból. Nem teszi, sőt, ellenkezőleg.
Felháborítónál több, ami itt megy…