Fásulat

Számomra egészen megleppő az, hogy egy átlagos ember mennyire nem figyel magára, nem figyel a másikra és mennyire közömbös alapvetően mindennel szemben, amihez nem fűzi konkrét érdek, s hogy az ilyenekkel szemben milyen erősen támadó a fellépése. Tízből hétnek legalábbis. Tegnap nyereménykuponokat osztogattam nagy lelkesen, Fülig Jimmy mosolya a közelembe sem érne, de gyorsan rájöttem, hogy egy bunkó lekpotatás után én is kimormogom a dühömet magamból, akkor el tudom érni, hogy a végére ne legyek síkideg.
Kicsit olyan ez a dolog talán, hogy ha a kedves ügyfél odamegy egy eladóhoz, az eladó sem kéri a boltban, hogy pont őt buzerálják. Ez az én esetemre lefordítva: nyereményt ajánlok ingyen, bérmentve, legtöbbször parasztkoás a válasz. Visszatérv a bolti példához, kb. úgy néz ki a dolog, hogy Rózs néni bemegy a henteshez, rámosolyog, mire a hentes eladó megkérdi: mi kéne, vén szatyor? Ugye, hogy nem ezt várjuk el egy eladótól?
Mindenesetre tény, hogy egy kiábrándult, fásult, zsongó,, bolond, mindig rohanó, azt sem tudja, hová rohanó hangyaboly kellős közepén élek, s ez a boly részét képezi a munkámnak is. Csak az volt a meglepő, hogy a közvetlen tudattal mennyire nem, a gerinctelen hazudozással pedig mennyire sokat találkozom.

Az első

Tehát ma volt az első munkanap és azonnal ki is egészítettem a Murphy-bölcsességeket a következővel: mindig akkor esik az eső, amikor kérdőívezned kell!

Másrészt az azonnal kiegészítés kb. 4 órányi értekezletet követően nyerte el teljes jogú aktualitását, így a mai teljesítmny nem túl fényes. Lesz ez még jobb is… egyszer.

Üdvözlet

Nos, reggel lezuhanyoztam, kipödörtem a bajszomat (tényleg!), öltönybe bújtam, fejembe csaptam a kalapomat, majd jól lmentem vizsgázni a céghez, amelyik egész jónak tűnő munkával kecsegtetett. Volt teszt, szóbeli vizsga, majd este fél hétkor a várva várt telefon: “Üdvözöljük munkatársaink körében!” Tehát holnaptól dolgozom. Tök jó, tizenegykor kezdek helyből egy értekezleten. Aztán, hogy mi lesz…

Remények

Nos, tegnap felhívott az a cég, ahol hétfőn voltam meghallgatson és kitöltettek a meghallgatókkal egy amolyan személyiségteszt-féle izét. No comment. Viszont közölték, hogy nagyon jó volnk én az ő soraikba, menjek már legyek szíves hétfőn-kedden a képzésükre, szerdán vizgázzak, csütrtökön már keressek pénzt. Nos, így lesz, reményeim szerint legalábbis.
Másrészt előszedtem egy régi szakdolgozatomat és nem kicsit átíírtam, bő a kétszeresére növelve a terjedelmét. Most kiadót keresek hozzá, hátha.
Így ezek után kezdem nem is olyan vészesnek látni a világot. Ilyenkor szokott jönni egy telefonszámla-fizetési felszólítás.

Hátha…

Idáig is eljutottam: holnap állásbemutatóra megyek egy céghez, ahol azt monták, egyelőre alkalmasnak tűnök számukra, mint irodai értékesítpő. Aztán hátha, és hátha az is, hogy nem csak teljesítmény után fizetnek és hátha kapok valamicskét az egyhetes átképzésük alatt is

E mellett Kedvesemék tablóját fogom elkészíteni még, illetve egy erégi terjedelmesebb írásomat pötyögöm át, hátha sikerül eladni a kiadási jogot. Utóbbinak lassan a végén járok, így kezd felcsillanni bennem a bizalom szikrája,  már kiadót is ajánlottak. Hátha…

Gyerekezés

Otthon, harci díszességben

Minden napi teendő (varrás, edzés, nemezelés, munkakeresés) mellett e hét keddi és mai napjára meg voltam hívva a házunk alatti református templomba, hogy a gyerekeknek Endre atya vezetésével rendezett táborában némiképpen lekössem a kiscikben szunnyadó alkotói energiák színét és javát is. Sz tartott velem, mert úgyis óvónőnek készül, Kedvesem pedig nem volt itt. Kedden papírokat hajtogattunk, vágtunk, színeztünk, ma viszont teljes harci díszben mentünk közibük, hogy kis bemutatót tartsunk a középkori hadművészetnek az ő tudományáról. Előbbi foglalkozás persze jóval sendesebb volt, míg utóbbi csöröpöléssel, komoly gyerekzsivajjal, fényképezkedéssel, pózolással, fegyverrel hadonászó kölykök után rohangálással telt. Kedvencem az a srác volt, aki mindkét nap “mindent tudott” és bár tényleg okos, mégsem szeretem, amikor beszélek valakihez, aki háttal áll nekem és úgy oltja a többit. A másik kedvenc a legidősebb kölök volt, aki folyton beszélt, nem hagyta a többit és “nem tudott semmit”, akkor sem, ha ötvenszer mutattam meg. Rajtuk kívül a csoport 5-15 évesekből állt, bő huszan voltak és örülök, hogy sikerült jó hangulatot kelteni. De azért mégis jól esett a foglalkozás végén kint leülni és rágyújtani, szusszanni egy nagyot…

A messziben

Jól el voltam menve a Kedveshez egy hétig, ami mozgalmasra sikerült. Voltunk a Körösnél, meg a földjükön, ahol egy Mickey nevű eb egeret evett az irónia kedvéért, no meg az éhségtől vezérelve. Meglátogattuk egy régi ismerősömet is, Lexet, akivel felejthetetlen kártyacsatákat sikerült átvészelni. Néha hagytam nyerni. És hazajöttem és kamionok vergődnek az éjben az ablakom alatt, L-ék mulatnak a fejem felett, csak horizontális irányban akad nyugalom. És egyirányúsították a telefonomat és bedöglött a számítógépem, viszik el szerelni azt is és még egy állásinterjún is voltam, de nagyon bunkó módon fogadtak, így holnap megyek egy másik helyre… Komolyan, milyen jó is volt a Kedvesnél… Az vígasztal, hogy öcsém ma hazaér két és fél hét után. Várható egy terjedelmes beszélgetés.

Nem  maradt más lehetőség: elmém az örökkévaló igazságok felé irányzom. A karikagyűrű egy aranyozott lyuk…

Hétvégi az-nem( )ez

Hosszadalmas szervezés, tologatás, rendelési és időbeli gubancok után sikerült tető alá hozni az első nemezes kalákánkat a hétvégén. Egy kis tanyára mentünk ki, egy barátom, Pity földjére. Az összes bútor egy franciaágy volt, de sem ez nem ejtett kétségbe, sempedig, hogy wc-ként az erdő csalánmentes részeit használtuk, más nem lévén.

Összességében négyen jöttünk össze, bárez a szám naponta változott, de szabadon élvezhettük a munka szépségét a napsütés kellős közepén. Persze akadtak bőven nehézsgek és bosszantó dolgok, de a legsúlyosabb talán pont a szombati ebéd körül akadt. Ahogy nekiálltam hagymát pucolni, kiderült, hogy se paradicsom, sepaprika nincsen, bár ígérve lett, így abból gazdálkodtam, ami maradt. Az eredmény nevezhetnénk nyugodtan én-féle koleszterinbombának, mivel lényegében a következő történt: hagymával pirult a szalonna, rá pirospaprika, fűszer, egyebek, aztán víz, rizs, kolbász, az egész sűrűre összefőzve. Ízre meglepően jól sikerült dolog volt, de az is tény, hogy a fűszerezés nagyon sokat dobott rajta.

Lényeg viszont az, hogy összejött ez az egész dolog, már érdeklődtek a résztvevők a következő ilyen hétvége ügyében, ami másfél hét múlva lesz esedékes. Most egy kisebb és egy nagyobb tarisznya készült el, legközelebb egy tarisznya és egy tegez jön.

Viszont ha valaki tudja, mivel kell bekenni a ruhánkat ahhoz, hogy ne fogja be a füstszag, szóljon bátran, mert azért lássuk be, jel az, amikor az embert a buszon széles ívben kikerülik…

Az alma és a fája

Kihagytam egy év nemezelést. Nem esett jól. De most, megjött tegnap a rendelt gyapjú, szagát érezve én, akár a boldog eb, ihaj, de még csuhaj is és megyünk majd jól elfelé pénteken és nemezelünk, nem is azolunk, de egy tanyán!

/Értelem on:/ a gépemre megint össszenyaltam valami vírust, hála érte mindenkinek, főleg a fősulis nyomtatós csajnak, aki kacagva közölte a 16gb-s pendriveommal a kezében, hogy ja, egyébként tiszta vírus a gépük! Estére küld a Kedves telepítőt, újrarakjuk, már utálom… Szerintem ez lesz a hobbim, ha így folytatom.

Másrészt azonban furcsa aggodalmak ülnek a buksimon, főként SÁ-val kapcsolatban, aki Berlinben filozofál egy bő hete már.

És le vagyok maradva, festeni kell, meg szakdolgozni, mert tanárom volt szíves két hónap után közölni, hogy egyébként van még munka a dolgozattal. De legalább mondta…

És hogy teljes legyen a kohézió: szeretnék egy macskát, de nincsen szívem panelbe hozni, ám meglehet, hogy biofaluban folytatom napjaimat az ősztől.

Napos

Nap

Ugye az ígéret  szép szó. És ígértem, hogy az új sorozatról, amit festek, küldök képet. Íme az első darab.