Festés, betyárok, rossz idő

Miután remekül kiderült, hogy csak egy erőre kapott torokgyulladásom volt, már nem is esett olyan rosszul a negyven fokos láz… Illetve de, de bolond leszek bevallani. Kedd óta már jobban vagyok, el is kezdtem kimászogatni az ágyból – pedig milyen jó is volt ott olvasgatni – és aktivizálni magamat. Merthogy muszáj, még ha nem is mindig tetszik. Újabban festek, mert csak és mert kell a festészetre is és nem írom le, hogy mit, mert ahhoz bonyolult, viszont jól néz ki és majd meg lesz mutatva egy pár. Beszélgettünk is ennek kapcsán egy volt tanárommal, Lacival, mert azért nagy az a dilemma, hogy alkotáskor mi a különbség a jelírás, jelbeszéd és a művészet között, s ha van határ – egyébként úgy vélem/véljük, hogy nincsen ha a lelki feltételek adottak – akkor az hol.

Másik részről B. New Yorkban felmerült az igény arra is, hogy szerepjáték legyen, amihez a KULT-ot dolgozzuk át házi használatra és gyerkőcöknek szeretnénk egy kis történelmi, néprajzi ismeretet adni azzal, hogy a 19. század betyárvilágába kalauzoljuk őket. Persze felvillantva valós foglalkozásokat is, még jó hogy nem mindenki csendőr és betyár lesz! Ez egyébként érdekes, viszont nagyon sokat kell utánajárni, de ha már úgyis itt van a néprajzi lexikon a szakdolgozatom miatt, legalább máshol is kinyitom.

Az egyetlen hangulati bajom ezzel a tróger időjárással van. Döntse már el, hogy esik vagy nem, ha esik, akkor mi, de inkább süssön a Nap mert hiányzik és egyébként is, no meg talán ennyire álomkóros sem leszek…

Hét…vége

Hétvégén járt itt a Kedves, volt nagy öröm, hejehuja, bár nem voltam fényesen azóta, hogy G-vel hóba fojtottuk hülyeségünket, ám mindez nem baj, mert csináltunk hangoskodó izét gyerekekkel szombaton, meg volt tűzgyújtás, tánc is Balmazújvárosban, merthogy elűzni szándékoztuk a télnek az ő hideg szellemét, s már csak az irónia kedvéért is kegyetlenül belázasodtam éjjelre és ez folytatódott másnap is, tehát esz a torokgyulladásos kórság, szabad sajnálni.
A Kedves itt-létét pedig köszönöm ezúton is.

Legalább a szakdolgozat kész, azzal nem kell a jövő héten törődni.

Bajosan

Végre valahára hosszú hónapok után sikerült összehozni Békéscsabán is az edzést. Tettük ezt izomláztól vonyítva múlt hétvégén, mindkét nap, de jó volt. Ha kicsit többen lenne a csoport, jobban is élveznék a dolgot, de majd májusban jól reklámozunk, addig csak tanulnak. Azonban abba a helyzetbe kerültem, hogy se munka, se pénz… Merthogy: amihez értek is csinálnám is, ahhoz vállalkozói kell valamilyen formában, ami járulékokkal jár, ami nem baj, csak az, hogy egy piackeresés nem havi százezres bevételekkel kezdődik és valahogy nincsen párszázezer mozgótőkém ahhoz, hogy csak úgy lazán fizessem a megfelelő mennyiségű illetékeket, amíg be nem indul a dolog. Fogalmazzunk óvatosan: első 1-2 hónapban örülök ha annyit tudok keresni, mint amennyi az illeték, de ezért meg kell dolgozni. Így egyelőre várom, hogy visszajelezzenek a bábszínházból, hátha ott meglesz a munka. Mindenesetre kezd összeállni a műhelyünk. A hely megvan, emberek, érdeklődők, pártolók vannak, még ki kell deríteni, hogy vajon miként is működik, ha a gyapjút íjfával lazítjuk, aztán már csak két dolog kell: gyapjú és jó idő, mivel minden gyapjúmunkát a szabadban tudunk csak végezni. Ha pedig már ide eljutunk, megvendégelem magam egy takaróval. Olyat még úgysem csináltam. Tervek vannak, orrvérzésig, úgyhogy örülök. Ami pedig mindezeket a politizálós hangoskodásokat illeti: mindenki tudja, hogy baj van, mindenhol. Megoldani nagyon kevesen tudnák, úgy vélem, mivel átléptünk egy határt. Egyre nehezebb is volna mondjuk a légszennyezésről nemzeti léptékben gondolkodni, a globális léptékű értékelhető lépésekre pedig az sanda gyanúm, nagyon sokat kell még várni. Bajom leginkább azokkal van, akik ugrasztanak, uszítanak folyamatosan. Talán fontosabb is volna pl. az afgánok legyakásánál, ha azzal foglalkoznának évente sokmilliárd pénzért, hogy össztársadalmi jólétet próbáljanak kialakítani. Számomra a kapitalizmus ennek az útjába van, ráadásul be is bizonyította a monetáris forma, hogy csak viszálykeltésre alkalmas, a valós gondokat eltakarja. Én viszont érzem a nyakamon, hogy míg pár éve jólesett a Napsütés, addigra most már éget, perzsel. Vékonyodik az ózon. Véleményem szerint ha így folytatjuk, mi leszünk az egyetlen bolygó, ahol eldönthetjük: megfulladunk vagy megsülünk? És minden baj mellett ezt sem kellene elfelejteni.

Jelek

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én hajlamos vagyok ehinni bizonyos jelnek tűnő dolgokról, hogy jelzés értékű tartalom van bennük. Természetesen, mint korosztályom legtöbb tagja, hajlamos vagyok arra is, hogy a közvtlenül érkező információkat még véletlenül sem vegyem jelnek, bár erről kezdek leszokni.

Nos… az elmúlt nap változást kér.

Merthogy:

-fél évnyi hallgatás után végre megtörtént: távolról, nem is túl szépenbúcsút vettünk egymástól – immáron – egykori mesteremmel;

-elpusztult az utolsó halam ugyanazon nap éjjelén;

-ráadásul mindez a napforduló napján, ami ugye az új élet kezdetét jelenti (lád: Karácsony jelentősége eredetileg).

Mármost azértmindez em olyan egyszerűen feldolgozandó, de majd lesz valahogy… Közben pedig, amolyan bónuszos hatásként régi ismerősök sora kerül be újra az életembe… Van min godolkozni.