Ma( )dár

Ma reggelre virradóan furcsa érzés kerített hatalmába: a madár alig csipergett. Kicsit étvágytalan volt, inni sem nagyon akart, de mikor elengedtük, akkor virgonckodott, aztán egy kis mozgás után csúszott már a kaja is. Elszabadult a konyhában is egy picit és élvezte a repülést. Ezen kívül viszont nagyon sokat ült csendben a hejét a hátára támasztva, csukott szemmel. Kezdett gyanús is lenni a dolog, hogy csendben van, de egy-egy etetéskor mindig megnyugodtunk. Már a tetvei sem jelentkeztek, kiirtotta Magából az egész tetüfamíliát.

Hogy ne legyen egyedül délután, amíg szundítani dőltünk le, behoztuk magunkhoz a szobába. Kiszaéadtam egy kávét lefőzni, akkor még fejét a vállán tartva aludt, aztán mire visszatértem, már hanyatt fekve elpusztult. Valószínűleg valami betegség lehetett a hátterében – fertőtlenítettünk mindent – vagy pedig az, hogy mikor a fészekből kiesett. nagyott koppant és valami baja lett. Végülis, pár napot hozzátettünk az életéhez, kölcsönösen megkedveltük egymást. Hiányzik a csipegése. A kalitkát mindenesetre félreteszem, talált madaraknak.

Csiperke

A Csiperke a csíz tegnapi beceneve lett, aki egészen új dolgokat mutatott nekünk. Zsó rászokott arra, hogy nem a kezében fogja, hanem az ujját nyújtja, madárka arra lép fel, s Zsó a másik ujjával kicsit megfogja a madár lábát, hogy ne tudjon elrepülni. Tegnap a szabadban ezt nagyon élvezte a jószág, már csak a komoly szél miatt is, s nagyon a repülésre apellált. Másrészt már tudjuk egyedül etetni, mert többnyire noszogatás nélkül is elfogadja az ételt-italt, nem kell a csőrét feszegetni. Kajaügyben ráálltunk a szezámmag-köménymag-köles kombinációra és ez bejön Neki. Nagy kajálás után, ha a kezünkben tartjuk, hajlamos félálomba merülni, ha visszatesszük a kalitba, akkor csak a vállához húzza a fejét és félálomban dörmögve csipog. De a tenyerünkről még mindig nem lóg meg, nem is nagyon kísérletezik a dologgal. És nagyon szeret ott lenni, talán a kézmeleg, talán a társaság miatt.

Tegnap volt azért egy meredek húzása. Valahogy átdugta a fejét a kalitka tetején és beszorult két rácselem közé, onnan lógott, de sikerült kiszedni onnan is. Bízom benne, megtanulta, hogy ez Neki sem jó.

Eddig főleg Zsóval ismerkedett, ma inkább etetem én, kíváncsi vagyok, hogy fog viselkedni.

Magyarázat a madárhoz

Ő a csíz.

Csíz News!

Az első napon

Tegnap Barnit – Páromal így becézzük a csízt – levittük edzésre. Kapott egy dobozt, meg vittünk egy kalitkát is. Kint az edzés pihenőiben etettük, hajtogattunk szénából fészket a kalitkába, egy alomszerű szénahalmot kapott az utazódobozba is. Mire kilenc felé hazaértünk, már egyre elfúlóbbak voltak a csipegései, végül el is aludt. Irigylem az alvókáját, mert eddig nem nagyon találtam olyat, amire felkelne.

Könnyen lehet, az utazás, az izgalmak merítették így ki. Érdekes volt, hogy kint a pusztán elengedtük egy kicsit, s nagy meglepetésünkre kiderült, hogy nem csak egyensúlyozásra és az ugrásainak meghosszabbítására használja a szárnyát, hanem tud repülni.  A leghosszabb táv, amit láttam Tőle nagyából nyolc méter volt, az sem magasan. És ezután simán hagtya magát visszatenni a kalitba. Ha visszatesszük, mindig büszkén kihúzza Magát és alig hajlandó lelépni az ujjunkról, mikor viszont kivesszük, nagyon gyorsan az ujjunkra lép.

Reggel hat előtt tíz perccel megunta az alvást, így felkeltünk mi is. Ilyenkor adok hálát annak, hogy a Kedvesemmel kettesben vagyunk itthon most.

Szunya

Ébredés után összevakartuk magunkat, s amíg én a kávémat szürcsöltem, Párom, Zsó elkezdte itatni Barnit. Ezt szemcseppentővel követjük el. No a madár udvariasan nyújtotta is a nyakát, tátotta a csőrét. Iyet csinál etetéskor is néha, sőt, elég ritkán, de előfordul, hogy maga veszi el az ételt – most szezámmagot kap – de nagyobbrészt még mindig tömni kell. Bíztató viszont, hogy már néha kapirgál, s az is, hogy rendkívül otthonosan mozog a kalitban. Tegnap még kereste a kiutat, de ma már nem. A szagunkat viszont annyira megszokta, hogy etetés után akár ki is nyithatjuk a tenyerünket, nem repül el róla, hanem összekucorodik és félálomba merül.

Tűzön és csízen át

Még megvan a jószág, tehát nem csinálhatjuk rosszul. De annyira érdekes számomra amit produkál, olyan újdonságok sülnek ki abból, hogy figyelem, hogy úgy döntöttem, megosztom.

Az első nagyon fontos megfigyelés az volt, hogy van egy sajátos csippanása – körülbelül 3-4 jelentést tudok elkülöníteni abból, amit mond – amivel kaját kér. De miután degeszre etettük – szerencsére kezd kialakulni a táplálkozási reflexe, kezd kapirgálni, nyúl a szemcseppentő felé, tátja a száját, ha adjuk a kaját, de sajnos nem mindig – ugyanúgy folytatta. Kedvesem kivette a kalickából, a tenyerére tette és egyre lazított a fogáson, mígnem teljesen kinyitotta a kezét, s a csíz ott maradt a tenyerén gubbasztva. Eddig ha csak kicsit is lazítottunk, azonnal szökött. Tehát fél nap elég ahhoz, hogy megbízzon bennünk, megszokjon minket. Így viszont ki kellett egészíteni annak a csippanásnak a jelentését, amire eddig azt hittük, hoigy csak kaját kér. Társaságot is kér, biztonságérzetet, s képes elaludni a tenyerünkben.

Az is érdekes, hogy ha leülünk mellé, azonnal felélénkül, de kevesebbett csipog, míg ha csak egy légtérben vagyunk, akkor sem csipog annyit, ha nem éhes, tehát élesek az érzékei, mert gyanítom, egyelőre leginkább a szagunk alapján ismer fel bennünket.

Másodpercenként két kérlelő csippanás=éhes…

Most tehát etetés…

Házicsíz

Az a jó a csízben, hogy este 8-9 között elalszik. Az a rossz, hogy reggel 5-6 körül felkel és enni kér…

…ez pedig úgy kezdődött, hogy Kedvesemmel és egy közös barátunkkal, Pityuval elmentünk jól közöségi életet élni, onnan pedig a főtérre  egy sört meginni. Út közben nagy csipogásra figyeltem fel, megláttam egy ágrólszakadt fiókát a földön. Már a nagy pehelytollai közül csak a fején maradt egy kevés, de egyértelmű, hogy sem repülni nem tud, sem önállóan enni. Ez utóbbi ma reggel derült ki, miután reggel fél hatkor felkeltett, hogy ő márpedig kajás és úgy igazából enne valamit. Kedvesem megfogta, kinyitotta a csőrét. én pedig fogpiszkálóval etettem. Túró rudi túróját kapta. Még ma reggel jön egy kalitka neki, pénteken abban visszük Békésre.

Azért furcsa az, ahogyan felkelt bennünk az utódgondozás ösztöne… Egyet csippant, már keltünk is etetni.

Neve is lett: Barnabás Adalbert, mert csak.

Most még szurkolunk, hogy meglegyen egyedül, amíg a gipszemet bemutatom a balesetin, azon is szurkolunk, hogy ne mondja a doki, hogy rosszul forrtam össze, törni kell. De tán csak meglesz… Indulás előtt nagy etetés, itatás, a többi Barnabáson múlik.

Hétvégi az-nem( )ez

Hosszadalmas szervezés, tologatás, rendelési és időbeli gubancok után sikerült tető alá hozni az első nemezes kalákánkat a hétvégén. Egy kis tanyára mentünk ki, egy barátom, Pity földjére. Az összes bútor egy franciaágy volt, de sem ez nem ejtett kétségbe, sempedig, hogy wc-ként az erdő csalánmentes részeit használtuk, más nem lévén.

Összességében négyen jöttünk össze, bárez a szám naponta változott, de szabadon élvezhettük a munka szépségét a napsütés kellős közepén. Persze akadtak bőven nehézsgek és bosszantó dolgok, de a legsúlyosabb talán pont a szombati ebéd körül akadt. Ahogy nekiálltam hagymát pucolni, kiderült, hogy se paradicsom, sepaprika nincsen, bár ígérve lett, így abból gazdálkodtam, ami maradt. Az eredmény nevezhetnénk nyugodtan én-féle koleszterinbombának, mivel lényegében a következő történt: hagymával pirult a szalonna, rá pirospaprika, fűszer, egyebek, aztán víz, rizs, kolbász, az egész sűrűre összefőzve. Ízre meglepően jól sikerült dolog volt, de az is tény, hogy a fűszerezés nagyon sokat dobott rajta.

Lényeg viszont az, hogy összejött ez az egész dolog, már érdeklődtek a résztvevők a következő ilyen hétvége ügyében, ami másfél hét múlva lesz esedékes. Most egy kisebb és egy nagyobb tarisznya készült el, legközelebb egy tarisznya és egy tegez jön.

Viszont ha valaki tudja, mivel kell bekenni a ruhánkat ahhoz, hogy ne fogja be a füstszag, szóljon bátran, mert azért lássuk be, jel az, amikor az embert a buszon széles ívben kikerülik…

Az alma és a fája

Kihagytam egy év nemezelést. Nem esett jól. De most, megjött tegnap a rendelt gyapjú, szagát érezve én, akár a boldog eb, ihaj, de még csuhaj is és megyünk majd jól elfelé pénteken és nemezelünk, nem is azolunk, de egy tanyán!

/Értelem on:/ a gépemre megint össszenyaltam valami vírust, hála érte mindenkinek, főleg a fősulis nyomtatós csajnak, aki kacagva közölte a 16gb-s pendriveommal a kezében, hogy ja, egyébként tiszta vírus a gépük! Estére küld a Kedves telepítőt, újrarakjuk, már utálom… Szerintem ez lesz a hobbim, ha így folytatom.

Másrészt azonban furcsa aggodalmak ülnek a buksimon, főként SÁ-val kapcsolatban, aki Berlinben filozofál egy bő hete már.

És le vagyok maradva, festeni kell, meg szakdolgozni, mert tanárom volt szíves két hónap után közölni, hogy egyébként van még munka a dolgozattal. De legalább mondta…

És hogy teljes legyen a kohézió: szeretnék egy macskát, de nincsen szívem panelbe hozni, ám meglehet, hogy biofaluban folytatom napjaimat az ősztől.

Bajosan

Végre valahára hosszú hónapok után sikerült összehozni Békéscsabán is az edzést. Tettük ezt izomláztól vonyítva múlt hétvégén, mindkét nap, de jó volt. Ha kicsit többen lenne a csoport, jobban is élveznék a dolgot, de majd májusban jól reklámozunk, addig csak tanulnak. Azonban abba a helyzetbe kerültem, hogy se munka, se pénz… Merthogy: amihez értek is csinálnám is, ahhoz vállalkozói kell valamilyen formában, ami járulékokkal jár, ami nem baj, csak az, hogy egy piackeresés nem havi százezres bevételekkel kezdődik és valahogy nincsen párszázezer mozgótőkém ahhoz, hogy csak úgy lazán fizessem a megfelelő mennyiségű illetékeket, amíg be nem indul a dolog. Fogalmazzunk óvatosan: első 1-2 hónapban örülök ha annyit tudok keresni, mint amennyi az illeték, de ezért meg kell dolgozni. Így egyelőre várom, hogy visszajelezzenek a bábszínházból, hátha ott meglesz a munka. Mindenesetre kezd összeállni a műhelyünk. A hely megvan, emberek, érdeklődők, pártolók vannak, még ki kell deríteni, hogy vajon miként is működik, ha a gyapjút íjfával lazítjuk, aztán már csak két dolog kell: gyapjú és jó idő, mivel minden gyapjúmunkát a szabadban tudunk csak végezni. Ha pedig már ide eljutunk, megvendégelem magam egy takaróval. Olyat még úgysem csináltam. Tervek vannak, orrvérzésig, úgyhogy örülök. Ami pedig mindezeket a politizálós hangoskodásokat illeti: mindenki tudja, hogy baj van, mindenhol. Megoldani nagyon kevesen tudnák, úgy vélem, mivel átléptünk egy határt. Egyre nehezebb is volna mondjuk a légszennyezésről nemzeti léptékben gondolkodni, a globális léptékű értékelhető lépésekre pedig az sanda gyanúm, nagyon sokat kell még várni. Bajom leginkább azokkal van, akik ugrasztanak, uszítanak folyamatosan. Talán fontosabb is volna pl. az afgánok legyakásánál, ha azzal foglalkoznának évente sokmilliárd pénzért, hogy össztársadalmi jólétet próbáljanak kialakítani. Számomra a kapitalizmus ennek az útjába van, ráadásul be is bizonyította a monetáris forma, hogy csak viszálykeltésre alkalmas, a valós gondokat eltakarja. Én viszont érzem a nyakamon, hogy míg pár éve jólesett a Napsütés, addigra most már éget, perzsel. Vékonyodik az ózon. Véleményem szerint ha így folytatjuk, mi leszünk az egyetlen bolygó, ahol eldönthetjük: megfulladunk vagy megsülünk? És minden baj mellett ezt sem kellene elfelejteni.