Bölcselet

A tegnapi este tanulsága: sose ülj részegen műbikára!

Betyárkodás, pókviadal, ilyenek

Agyvérzési sorrendben a toplistás:

Valami jóképességű ki tudja, honnan, de megszerezte a telefonszámunkat, ami úgy 10 éve titkos és olyat játszik, hogy teléefonál, ha pedig felvesszük, kinyomja. Kicsit kísért az a tény, hogy betörés előtt is lehet így ellenőrizni, hogy otthon van-e az áldozat…

Viszont összeraktuk a régi gépemet, amíg az újat megjavítják. Nos, közel 10 perc, mire feláll a rendszer, nincsen helyem rendesen leülni elé és az egér gombjait is csak erőszak alkalmazásával lehet működésre bírni, de csak kitart egy darabig…

Viszont láttam egy nagyon súlyosat! Japóéknál van pókviadal, ami valami eszement súlyos. Nem a pók haláláig tart, hanem csak menekülésig. Ha egyszer lesz egy használható gépem, utánanézek egy kicsit, mert ez nagyon súlyos. Amit azok a nyolclábúak levágnak, az valami félelmetes…

Zárszó a választáshoz

Na igazából ezen vagyok kiakadva… Komolyan, már nemérdekel, ki, mi, miért győz. Az érdekel, hogy nyugalom, biztonság lehessen, hogy ne kelljen aggódnom a Páromért, aki a fél életét bringán tölti viszonylag veszélyes közutakon, hogy ne kelljen hetente a rendőrséget hívnom a felettem élő népes fámílija miatt, hogy ne legyen életveszélyes este hat után vonatozni a környékünkön, hogy meg lehessen élni. Ami hozzám eljut, az azt festi le, hogy csak egyre rosszabb az egész. E mellett pedig az ifjabb generációk egyre nemtörődömebbek, így ha felnőnek, Ők is mit tennének? Divattá lett a deviancia, divat a gyűlölet. Nem embernek való ez. De kaptunk ám tanácsot:

„Ha nem tetszik, el lehet menni.” /Gyurcsány Ferenc/

No comment…

Modern Sancho Panza

Gondolkoztam rajta, hogy csak tételesen felsorolom és tényleg. Hosszú időszak volt és egy hét múlva nagyon boldog leszek.

Másfél hete volt kedves párommal az első évfordulónk, ami jól telt, de szétáztunk.

Ezen kívül hétfőn államvizsgázok. Na ehhez képest vasárnap délre tudtam befejezni a tételek kidolgozását és meg is kellene tanulni. Ami így jól is hangzik, pedig nem. Lassan kezdek bizonyossá válni a nememet illetően is, viszont  bármikor felsorolok tíz quattrocentós reneszánsz épületet. Múlt éjjel egy gótikus katedrális falazatát építettem álmomban, miközben citáltam magamnak az el nem felejtendő építészeti jellegzetességeket. Kész megváltás leszs letudni ez a dolgot, akár sikerül, akár nem…

Ha megleszek, jöhet a munka. Ha lesz. Ha nem… Inkább nem is gondolok rá.

De a jövő hét más újat is fog hozni. Kifigyelem saját bőrömön is, mi az a Linux. Metmivelhogy van ugye a gépem, ami első szériás Asus Eee-PC, aminek ugye memóriája nem sokkal több van, mint a bakancsomnak, és egyes Linux-verziók vannak annyira kicsik, hogy érdemes legyen kipróbálni őket. Csak egyszer legyek túl azon az államvizsgán…

A megmaradt pillanat

… váratlanul eszmélt. Egyszeriben kívülállóként érezte magát, s valahogyan mégsem. Tudta, mi fog történni, s tudata átengedte számára a test és a lélek kínját is, ám eközben mégis megőrizte tudata szabadságát egy végtelenbe futó pillanatra – tiszta gondolatokat kapott. Tisztában volt vele, hogy küszködik a lelke, s hogy az Élet iszonyú erejű ösztönével küzd és kapaszkodik a pillanatokba, megragad midnent, bármennyire is csekély az esély a következő másodpercre, de ez az érzés valahová távolabb lett száműzve. Tudta, hogy könnyezik, hiszen gyötri az, amit még meg akart tenni, amit még el akart mondani, de benne volt az is, hogy a legutóbbi találkozások és beszélgetések valahogyan a komor búcsú, a könnyes szeretet, a fellángoló érzések jegyében telt el, s bár tervek voltak a továbbra, ahogyan akart és elzántság s a kivitelezésükre, mégis, mélyen magában tudta, hogy ezek inkább ábrándok,mint tettek.

Tisztán maradt tudata végigsiklott szeretteinek felidézett képén, s elmondta, amit akart még. Nem csak a megismerteknek, ha a megismerni kívántaknak is, hiszen nagyobbik fiának kedvesével még nem tudott találkozni. Akinél több mondanivaló maradt, annál tovább időzött, s ugyan ő beszélt csak, de azt is tudta, hogy hamarosan válaszokat is fog kapni.

Közben homályosan látta, ahogy a mentős felé hajol s az életéből maradt szalmalángért küzd. Sajnálta őt, hiszen tudta, hogy nem ő dönti el, ki mehet tovább, akárcsak azt, hogy milyen, amikor akár egy ismeretlen is valaki kezett között sóhajtja az utolsót.

A pillanat számára a múlt, a jelen és a jövő értelmét veszítette, a tüdő elernyedt, engedett az életösztön, az emlékek jelenné álltak, a szavak az emberen túlnyúló mélységes, szétáradó szeretetté. A búcsúkönnyek mellett az utolsó vonás az arcán: mosoly, amit a hála és a szeretet húzott oda egy apró vonással, egy beteljesített élet méltó zárásaként. A szív elernyedt már ugyan, az utolsó lélek-zet végére ért, de az emlékek a tudatának biztos helyén őrzik a végtelenbe futó utolsó pillanat lenyomatát, minden apró részletét. A felirat: A NEVÉT BETELJESÍTŐ KŐSZIKLA LÉTEZÉSE. Benne minden, ami belőle indult, vagy hozzá ért be, akár az élet vége után is.

In memoriam

1953, június hó 22. napján született meg édesapám. Elszegényedett, de szeretettel teli családból származott. Furcsán, befelé fordulva élte le az életét. Ebben a befelé fordulásban sok szerepe volt annak, hogy úgy vélte, ami az dolga, azzal mást nem kell terhelnie. Cinikus, sokszor vad, merész humorán túl ez is egy jellemző ismertetőjegye volt.

Édesanyámmal 19 évet élt együtt. Eredetileg, mint a tanára ismerte meg, miután sok hercehurca, több irányú próbálkozások után a könnyűipari főiskolát elvégezve tanári pályára állt. Ez a tanársága és a nyomdászat alkották élete gerincét, dea rá jellemző tettvágy ezeken is túlnyúlt. Később, miután állását elveszítette, nem itthon élt, s rövid együtt lakásunknak is vége szakadt, bőrművességbe kezdett. Egy általa készített bőrvért egyszer a lebénulástól mentett meg engem egy fellépésen.

Az utóbbi években albérletről albérletre járt, immár szülővárosában, Sárospatakon.

Szüleit ez elmúlt három évben, ugyanitt veszítette el.

A rá jutó nehézségek között azonban folyton az új terveken dolgozott, nem adta meg magát, s a néha rátörő búskomorság ellenére is folytatta amibe belevágott.

Egészen tegnap délutánig. Délután fél négykor itthagyta ezt a világot. A rohammentő sem tudott segíteni Rajta. A pontos ok egyelőre tisztázatlan, ahogyan sok-sok egyéb is e percben. Ami biztos, hogy a szeretete, a hatalmas szíve egészen az utolsó pillanatig Vele volt, benne volt,s amit lelkiekben elkezdett, azt próbálom folytatni én ezután.

Egy nagyon fontos gondolata, ami mélyen bennem él egyy jó ideje. Mikor együtt laktunk, egy beszélgetés során mondta: „elkezdtem levenni a maszkjaimat, amiket mindenki hord. Érdekelt, mit találok alatta. De minél többet vettem le, annál félelmetesebb lett a csend. Néha azt hittem, ha mindet levetem, megszűnök én is. Azt nem tudom csak, hogy a maszkok alatt semmi marad, vagy ellenkezőleg, minden ott van. Illetve sejtem, de nem éltem át.”

Köszönök mindent, még ha csak most, ezen az úton is.

Áldja Isten Édesapámat!

Ellenőrzött társadalom

Gilles Deleuze megírta már a Bulldózer című kiadványban elhíresült Utóirat az ellenőrzés társadalmához című munkáját, ami egyértelmű figyelmeztetés volt. Előtte évtizedekkel Ortega szintén erre fordította az erejét, bár úgy vélem, Deleuze írása erősebb volt. Talán csak mert időben közelebb van hozzám. Mindkét filozófus erősen kommunista-ellenes volt. Közös vonás: egyikükre sem figyeltek. Lám, visszakapjuk! Az USA-ban önként jelentkeztek családok arra, hogy frissen született gyermekeiknek chipet ültessenek a karjába, s azon legyenek tárolva az adataik. Ha eddig műholddal lehetett követni embereket, ezután persze még könnyebb lesz. És ez a chip tartalmazná azokat az adatokat, amiket most a zsebünkbe tett igazolványok szolgáltatnak, továbbá később akár bankszámlánk adatait is tárolhatnák, illetve fizikai állapotunkról is jelzést adhatnak az ezt olvasni tudok eszközök számára, így pl. vérnyomás, szívritmus stb. Ezt szeretnék széles körben elterjeszteni. (Mondjuk a hú de nagy demokráciában ez hogy adja meg az egyén szabadsághoz való jogát?) A románok sem gyenge kezdők. Kitalálták, hogy minden telefonhívást és sms-t tárolni köteles minden telefonos szolgáltató egy éven át. Elvileg ezekhez csak különleges bírói engedllyel lehet hozzáférni, viszont jó lehetőséget adhat koncepciós perekhez. Másik részről erősen sérti a szabadságjogokat, arról a paragrafusról nem is beszélve, hogyaszondja különleges bűneset fennállásakor ezen adatok gyorsított eljárással hozzáférhetőek lennének. Persze betiltották a székelyek bicskaviselését is, holott az a fegyverviselési törvényeknek eleget tett, mert egy részeg állat leszúrt egy másikat. Ez ugye megint magával von pár kellemetlen dolgot.
Kicsit az Equilibirumra hajaz az egész, vagy talán még inkább Orwell borzalmas utópiájára, az 1984-re. A két film is sokban hasonlít, mind a kettőt lényegretörőnek és fontosnak tartom. Bár azz 1984-et csak egyszer volt gyomrom megnézni.

Karacsáj világszőnyeg

Lett egy kis kellemetlen érzésem, mikor december végén rájöttem, hogy meg kellene írni a szakdolgozatomat… Nekiültem hát, elmolyoltam vele, nagyon lassan haladok, sajns van olyan is, akivel nem tudok beszélni a dolog kapcsán, pedig kellene. Ez van.
Múlt héten kimentem a nádudvari kézműves szakiskola egyik hétvégi foglalkozására (na oda is jelentkezni fogok előbb-utóbb) és beszéltem a nemezműves oktatás vezetőjével, VM-mel. Az országban úgy tudom, ők az egyetlenek, akik népi kismesterségeket hivatalosan oktatnak okj-s végzettséget adva, de persze nem csak a gyakorlatot, hanem az elméletet is. És volt ott egy szőnyeg… a falon… és fekete voolt, rojtos végekkel és fehr mintával… bizony… és számomra nagyon felemelő volt látni, hogy ez egy olyan szőnyeg, ami nem kimondottan díszként szolgál, hanem mintája minden vonalának van értelme. Aki készítette, valamit el akart mesélni. Teljesen megbabonázott. Megtudtam aztán, hogy ez a karacsáj egy nagyon hagyományőrző nép, akik valahogy kiestek a néprajzi kutatások sorából. Bár talán így jártak jól.
Természetesen lefotóztam a képet, látható is itt. Lehet úgy kezelni, mint a sámándobok mintáit, vagy akár még a régi térképeket, hiszen bizonyos értelemben az. Külön érdekes ezután, milyen ésszerű volt a hagyományos gondolkodás… A világ közepe számomra ott van, ahol én vagyok, és igazán viszonyítani is a saját helyzetemhez tudok  legjobban. Persze ma ezt is tagadjuk…
Most a szőnyegen és társain függök… és pötyögök… vég nélkül…